|
|||||
 |
kronológiák | » kisebbségtörténeti kronológia | |||||||||||||||||||||||
 |
|
||||||||||||||||||||||||
| találatszám: 52 találat | lapozás: 1-30 | 31-52 | ||||||||||||||||||||||||
|
||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
|
||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
| észrevételeim vannak  | kinyomtatom | könyvjelzõzöm |
Névmutató: Szepessy László 2008. július 24.Július 24-én tárgyalóasztalhoz ülnek az RMDSZ és a Magyar Polgári Párt képviselői. Szász Jenő MPP-elnök kijelentette, azért mennek el a találkozóra, hogy „megismerjék az RMDSZ álláspontját”, és nem azért, mert elfogadták a belső koalícióra vonatkozó ajánlatot. „Az RMDSZ javaslata jó kiindulópont a tárgyalások folytatására, maradjunk ennyiben” – fogalmazott Szász Jenő. Szepessy László kabinet igazgató, aki az RMDSZ részéről a tárgyalásokat vezetni fogja, azt nyilatkozta, hogy ha az MPP elfogadja az RMDSZ belső koalícióra vonatkozó felszólítását, akkor a technikai részletekben egy hét alatt meg lehet egyezni. Az RMDSZ szívesen látná az EMNT képviselőit a tárgyalásokon, ezzel szemben Szász Jenő szerint a megegyezés és a technikai részletek kidolgozása kizárólag a két fél, az MPP és az RMDSZ dolga. /Isán István Csongor: RMDSZ–MPP-tárgyalások. = Új Magyar Szó (Bukarest), júl. 24./2008. július 26.Július 25-én marosvásárhelyi Bernády Házban találkoztak egymással az RMDSZ és az MPP küldöttségei, az előzetes egyeztetések értelmében a szervezetek elnökei nélkül. Az RMDSZ-t Borbély László és Lakatos András ügyvezető alelnökök, Borboly Csaba, a Hargita Megyei Tanács elnöke és Szepessy László, a szövetség elnöki hivatalának igazgatója képviselte. Az MPP részéről Árus Zsolt, Ráduly Levente, Orbán Mihály és Kulcsár Terza József vett részt. A megbeszélésen jelen volt még Szilágyi Zsolt, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) alelnöke is. A találkozót követően Szilágyi Zsolt elmondta: nem közeledtek látványosan az álláspontok, de nem reménytelen a jövő. Jelezte: azt kérte a felektől, hogy jövő héten még egyszer üljenek tárgyalóasztalhoz. A nyilatkozatokból úgy tűnik, hogy végleg meghiúsult az RMDSZ és az MPP közötti egyeztetés közös parlamenti képviselet kialakítására. /Kudarccal zárultak az RMDSZ és az MPP közötti egyeztetések. = Szabadság (Kolozsvár), júl. 26./2008. augusztus 2.Kolozsváron ülésezett augusztus 1-jén az RMDSZ Szövetségi Állandó Tanácsa. A testület tájékoztatást hallgatott meg a Magyar Polgári Párttal folytatott tárgyalásokról, és tudomásul vette, hogy az MPP visszautasította az RMDSZ belső koalíciós javaslatát. A SZÁT kinevezte Takács Csabát, a Communitas Alapítvány elnökét az RMDSZ országos kampányfőnökének. Az ülésen létrehozták az Szövetségi Választási Bizottságot is. A testület tagjai: Veress Emőd, Takács Csaba, Szepessy László, Fekete Emőke és Fenesi Tibor. /Takács Csaba kampányfőnök. = Szabadság (Kolozsvár), aug. 2./2008. augusztus 23.Augusztus 22-én Marosvásárhelyen ülésezett az RMDSZ Szövetségi Állandó Tanácsa. Az ülés napirendjén szerepelt a jelöltállítás helyzetének áttekintése és az ezzel kapcsolatos döntések meghozatala. Takács Csaba, az RMDSZ országos kampányfőnöke előterjesztette a kampánystáb összetételére vonatkozó javaslatát, amelyet a SZÁT megerősített. Eszerint kampányfőnök-helyettes Kovács Péter területi szervezetekért felelős ügyvezető alelnök, a kampánystáb további tagjai pedig: Bartha Margit, Bodor László, Juga Tibor, Markó Eszter, Miklósi Ildikó, Porcsalmi Bálint, Székely István, Szepessy László és Török Tímea. /Ülésezett az RMDSZ Szövetségi Állandó Tanácsa. = Népújság (Marosvásárhely), aug. 23./2008. október 27.Megóvta az RMDSZ a törvényszéknek azt az ítéletét, amely szerint Kincses Előd indulhat függetlenként a választásokon. A törvényszék megállapította: az ügyvéd által benyújtott támogatói lista közjegyző által hitelesített másolata egyenlő értékű az eredetivel, így nincs akadálya a jelölésének. Kincses Előd – aki független jelöltként Markó Béla RMDSZ-elnök ellenében indulna a Maros megyei 2-es körzetben – úgy tudja, az RMDSZ-nek a törvény értelmében semmilyen lehetősége nincs beavatkozni. Frunda György ezzel szemben úgy értékelte, a halasztás nem legális, mert a törvény szerint a bíróságnak 24 órán belül döntenie kell a fellebbezésről. Az RMDSZ-es szenátor szerint Kincses Elődöt a választási iroda törölte a jelöltek listájáról, mivel az előírt határidőn belül nem született döntés az ügyében. Frunda elmondta, az RMDSZ jogilag kifogásolta az ítéletet, mivel „a törvény alapján világos”, hogy minden jelöltnek kötelező négy példányban leadni az aláírásokat. „Ha valaki jelöltként indul, akár függetlenként, akár egy párt színeiben, annak kötelessége négy példányban letenni az aláírásokat a választási irodába” – hangsúlyozta Frunda. /Antal Erika: Megóvták Kincses indulását. = Új Magyar Szó (Bukarest), okt. 27./ Kincses Előd annak az ügyvédnek adott megbízást, aki a marosvásárhelyi fekete március idején a Vatra Romaneasca tagjaként a magyarok ellen buzdított, mondván, az ember folyamatosan nem forralhat bosszút, mert akkor soha megbékélés nem lesz. Kincses elmondta, hogy ügyének tárgyalásán ott volt Frunda György szenátor, aki időnként valamit súgott az RMDSZ ügyvédjének, tehát Frunda súgóként volt jelen. /(Lokodi Imre): Kincses Előd „vátrás” ügyvédje. = Új Magyar Szó (Bukarest), okt. 27./ Szepessy László, az RMDSZ marosvásárhelyi Elnöki Hivatalának igazgatója megdöbbentőnek tartja, hogy Kincses Előd, aki függetlenként akar indulni a választásokon, Ioan Sabau Poppal szövetkezik /ő az ügyvédje/, aki köztudottan a Vatra Romaneasca alapító tagja. Szepessy számára már nem kérdés, hogy Kincses Előd a barikád melyik oldalán áll. /A barikád melyik oldalán áll Kincses Előd? = Népújság (Marosvásárhely), okt. 27./2008. november 12.Folyik az RMDSZ-es jelöltek kampánya. A román politikai életben uralkodó „cenzúráról” beszélt Nagyváradon Lakatos Péter képviselő, Bokor Tibornak és Olosz Gergelynek pedig a háromszéki Futásfalva lakói többek közt a román nyelv elsajátításával kapcsolatos gondjaikat panaszolták el. Verestóy Attila szenátor, szenátorjelölt arról beszélt, hogy a szövetség az egyetlen olyan politikai alakulat, amelyik folytonosságot tud felmutatni. Szilágy megyében Seres Dénes, az RMDSZ képviselőjelöltje Fekete Szabó András szenátorjelölttel együtt egy három kilométeres útszakaszt avatott fel Szilágyborzáson. Markó Béla RMDSZ-elnök negyven települést keres fel, útjára elkíséri Kelemen Atilla képviselőjelölt, Borbély László miniszter, marosvásárhelyi képviselőjelölt, Tánczos Barna és Tőke István államtitkár, Szepessy László, a Szövetségi Elnöki Hivatal igazgatója, Lokodi Edit Emőke, a Maros Megyei Tanács elnöke, valamint Szabó Árpád alelnök. /Bíráló jelöltek, panaszos szavazók. = Új Magyar Szó (Bukarest), nov. 12./2009. február 2.Január 29-én tárgyalt Marosvásárhelyen Markó Béla szövetségi elnök vezette RMDSZ és a Tőkés László vezette Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács. Az RMDSZ vezetői felajánlották az első helyet Tőkés László EP-képviselőnek, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács elnökének, aki két hét múlva ad választ. „Javaslatunk az, hogy az RMDSZ égisze alatt indítsunk közös listát – a magyar összefogás listáját – az európai parlamenti választásokon”– jelentette ki Markó Béla. Tőkés László püspök, az EMNT elnöke kijelentette, a két szervezet álláspontja ezúttal sem találkozott, „noha nincs is egymással antagonisztikus ellentétben”. Tőkés egy olyan nemzeti lista összeállítását szorgalmazza, amely pártokon felül áll. „Sajnos az RMDSZ ettől elzárkózott, a szövetség a nevében is az RMDSZ-t megjelenítő listában gondolkozik. A következő találkozóig meg kell gondolnunk, hogyan viszonyuljunk az RMDSZ javaslataihoz. Számomra megtisztelő az RMDSZ javaslata, de nem akarom egy európai parlamenti helyért feladni az elveimet. Most megint az a gond, hogy a pártjelleg és a nemzeti lista ütközik egymással” – fejtette ki Tőkés László. Szepessy László, az RMDSZ Szövetségi Elnöki Hivatal igazgatója kifejtette: a listát jogilag csak az RMDSZ nyújthatja be, hiszen vagy egy független jelölt, vagy egy jogilag bejegyzett szervezet indulhat a választásokon. Toró Tibor, az EMNT alelnöke szerint, amikor Tőkés László pártlistát emleget, nem feltétlenül a jogi keretre gondol, hanem arra, hogy az RMDSZ engedjen beleszólást abba, még kik szerepeljenek rajta, és mit képviseljenek a jelöltek. A marosvásárhelyi találkozó előtt az EMNT küldöttsége Kolozsváron, Tőkés László kolozsvári EP-irodájában találkozott a Magyar Ifjúsági Tanács (MIT) és az Erdélyi Magyar Ifjak (EMI), valamint a Magyar Civil Szervezetek Erdélyi Szövetségének (MCSZESZ) képviselőivel. AZ EMNT vezetősége ezután a Székely Nemzeti Tanács (SZNT) küldöttségével találkozott Marosvásárhelyen. Izsák Balázs SZNT-elnök röviden ismertette a székelyföldi önkormányzatok által felvállalt népszavazási kezdeményezések jelen helyzetét, és felhívta a figyelmet a regionális, hangsúlyosabban a székelyföldi összefogás pártpolitikákon felülemelkedő szükségességére. /Benedek Sándor, Lokodi Imre: Tulipán Tőkés LászlónakElső helyet ajánlott az EP-listán az EMNT elnökének az RMDSZ. = Új Magyar Szó (Bukarest), febr. 2./2009. február 13.Sikerült egyezségre jutnia február 12-én Kolozsváron az erdélyi magyar politikai élet két meghatározó vezetőjének, Markó Bélának és Tőkés Lászlónak. Az RMDSZ és az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) elnöke megállapodtak abban, hogy az Európai Parlamenti választásokra létrehozzák a magyar összefogás listáját, amelyen közösen szerepelnek az RMDSZ és az EMNT jelöltjei. A lista jogilag és törvény szerint az RMDSZ és a tulipán jele alatt indul, tartalmában az összefogás üzenetét fogja továbbítani. Markó Béla beszámolt arról, hogy megegyeztek a közös politikai célok egyeztetése érdekében a távlati együttműködésről is. Tőkés László hangsúlyozta az autonómia fontosságát, emlékeztetve arra, hogy árral szemben kell haladni, és csak akkor van esélyük, ha összefognak. Tőkés László mellett jelen volt az EMNT másik két vezetője, Szilágyi Zsolt és Toró T. Tibor, Markó mellett pedig az RMDSZ részéről Kelemen Hunor ügyvezető elnök, Borbély László és Kovács Péter ügyvezető alelnökök, valamint Szepessy László, a Szövetségi Elnöki Hivatal igazgatója. „Az összefogás listáját Tőkés László fogja vezetni, az RMDSZ és az EMNT által jelölt személyek pedig 75, illetve 25 százalékban szerepelnek majd ezen. Abban is megegyeztünk, hogy a negyedik hely az EMNT-é lesz” – mondta Markó, hozzáfűzve: a felek kötelezően egyeztetni fognak a listán szereplő személyekkel kapcsolatosan. A megállapodást február 22-én írják alá Kolozsváron vagy Marosvásárhelyen. Április 3-án létrehozzák az Erdélyi Magyar Egyeztető Fórumot (EMEF), amely paritásos alapon működik majd. Tőkés László közölte: „Az EMNT pártok feletti szervezetként alakult meg. Ebben az értelemben sikerült felülemelkedni a pártpolitikai korlátokon. ” Az autonómiáról szólva, az EMNT elnöke emlékeztetett arra, hogy míg Sólyom László magyar államfő támogatja és lehetségesnek tartja az autonómia törekvéseket Erdélyben, Traian Basescu államelnök határozott nemet mondott a székelyföldi területi autonómiára. Tőkés László felhívta a figyelmet arra, hogy rövid időn belül szintén közösen létrehoznák a Kisebbségi Autonómia Tanácsot. Tőkés László felhívást intézett az RMDSZ-hez, hogy támogassa a vasárnapi választásokon az MPP kolozsvári polgármesterjelöltjét. Arról szólva, hogy e megállapodásnak miért nem részese az MPP, Tőkés hangsúlyozta: ennek a pártnak az elődszervezete, a Magyar Polgári Szövetség (MPSZ) kezdettől fogva tagja volt az EMNT-nek, a párt képviselői benne vannak az EMNT vezetőségben is. Markó Béla úgy vélekedett: az MPP elvetélt kísérlet volt az RMDSZ-szel szembeni alternatíva létrehozására, hiszen miután bejegyeztették ezt a pártot, az önkormányzati választásokon csekély támogatást szerzett, az őszi parlamenti választásokon pedig nem volt képes megegyezni az RMDSZ-szel, független jelöltjeit sem tudta bejuttatni a parlamentbe. Ezzel szemben Tőkés Lászlót és az EMNT-ben dolgozó munkatársait az RMDSZ-en kívüli politikai áramlatok hiteles képviselőinek tekinti a szövetség – tette hozzá Markó Béla. /P. A. M. : Kiegyezés Kolozsváron: létrejött az összefogás listája. = Szabadság (Kolozsvár), febr. 13./2010. február 24.Az RMDSZ vezetését lejárató szórólapokAz RMDSZ bizonyos Maros megyei és országos vezetőit rágalmazó névtelen levelek kerültek a marosvásárhelyi magyarok postaládáiba az elmúlt napokban. Az írásokban a szövetség több marosvásárhelyi illetőségű országos és megyei vezetőjét „újfajta erdélyi terrorizmussal” vádolják, illetve felszólítják a tagságot, hogy fogjon össze és mentse meg az RMDSZ-t, megkeresve a megfelelő képviselőket. A névtelen írásokban említett személyeket politikai orientációjuk köti össze. Valamennyien a Markó–Borbély–Kelemen-szálat képviselik, erősítik, amely ellen évek óta ádáz belső harcot vív a Benedek testvérek köré tömörült csoport. Több Maros megyei és országos RMDSZ-vezetőt lejárató röpcédula került az elmúlt napokban számos marosvásárhelyi lakos postaládájába. A három, egy-egy oldalas névtelen levél elsősorban Borbély Lászlót, Kelemen Atillát, Lokodi Edit Emőkét és a Szepessy család tagjait támadja. A szövetség megyei vezetősége szerint az Amit minden marosvásárhelyinek tudnia kellene, Újítsuk meg az RMDSZ-t, hogy újra életképes legyen! és Végeladás az RMDSZ-nél! című írásokat a városi szervezet irodájában sokszorosították. Mint Brassai Zsombor ügyvezető alelnök a Krónikának elmondta, ezt Benedek István marosvásárhelyi RMDSZ-elnök is beismerte. Kiosztott Borbély-pártiak A három névtelen levél Borbély László országos alelnök rokoni szálakon szerzett állítólagos médiahatalmáról, Gombos Csaba megyei tanácsos alvilági kapcsolatairól, valamint Kelemen Atilla megyei elnök vadászatairól és fiának a környezetvédelmi minisztériumba való beprotezsálásáról szól. Emellett az írások Lokodi Edit Emőke megyei önkormányzati elnök nepotizmusáról, Szepessy Lászlónak, Markó Béla kabinetfőnökének a rendőrség által is vizsgált bűnügyeiről, fiai megfélemlítő akcióiról, Peti András városi tanácsos szolgalelkűségéről tesznek említést. A helyesírási hibákkal tűzdelt írásokban az említett személyeket „újfajta erdélyi terrorizmussal” vádolják, illetve felszólítják a tagságot, hogy fogjon össze, és mentse meg az RMDSZ-t, megkeresve a megfelelő képviselőket. A névtelen írásokban említett személyeket politikai orientációjuk köti össze. Valamennyien a Markó–Borbély–Kelemen-szálat képviselik, erősítik, amely ellen évek óta ádáz belső harcot vív a Benedek testvérek köré tömörült csoport. Brassai: ezúttal messze mentek Brassai Zsombor, a megyei szervezet ügyvezető alelnöke szerint a rágalmazók csoportja ezúttal elvetette a sulykot. „Nem az zavar, amit a levelek tartalmaznak, mert névtelen rágalmazókkal és műveikkel nem is kellene vitába szállnunk, hanem az keserít el, hogy mindez az RMDSZ városi szervezetének irodájában készülhetett” – nyilatkozta lapunknak Brassai, akiről az egyik írásban azt állítják, hogy „ha lelkésznek nem volt jó, majd államtitkárnak az lesz”. Kérdésünkre, hogy miből gondolja, hogy az uszító hangvételű leveleket éppen a városi szervezet irodájában sokszorosították, Brassai Zsombor elmondta, hogy „ezt maga Benedek István elnök is beismerte”. Az orvos-politikussal a Krónikának többszöri próbálkozás után sem sikerült kapcsolatba lépnie. Egy nappal korábban viszont Benedek a Népújságnak azt nyilatkozta, hogy az általa vezetett szervezet irodájában a titkárként alkalmazott személy egyetlen példányt másolt le az egyik levélből, amelyet egy RMDSZ-tag vitt be. Ennek ellenére, alávetve magát a Területi Állandó Tanács határozatának, Benedek István úgy döntött: lecseréli az irodában dolgozó személyzetet. „A félfogadás 2010. február 22-étől szünetel! Dr. Benedek István” – olvasható az RMDSZ marosvásárhelyi irodájának ajtóján. Az ügyfél hiába is kopogtat vagy kilincsel a Dózsa György utca 9. szám alatti ajtón, az senki előtt nem tárul ki. Hogy meddig, az az elnök által kiragasztott szövegből nem derül ki. Erre a kérdésre egy emelettel fennebb, a megyei szervezet székhelyén sem tudnak választ adni, csak annyit mondanak, hogy a városi elnök elküldte a kétfős személyzetet, és másokat alkalmaz. Politikai csatától a tettlegességig Az egykori Hangya Házban székelő megyei és városi szervezet között hosszú évek óta hűvös a viszony. Az ellenségeskedés tavaly márciusban éleződött ki, amikor a marosvásárhelyi küldöttek azt a Benedek Istvánt választották a városi szervezet élére, akinek elnöki tisztségbe való jutását a szövetség megyei és országos vezetősége mindenáron meg szerette volna akadályozni. Az elmúlt évben a felső vezetés elérte, hogy a Guşă-baklövés után lemondásra szólította fel Benedeket, aki kénytelen volt megválni a helyi tanácsban betöltött frakcióvezetői tisztségétől. A két tábor között azonban nem csak politikai csata folyik. Benedek István és Szepessy László személyes konfliktusa az elmúlt év végén tettlegességig fajult, és mindkét fél bűnügyi feljelentést tett a másik ellen a rendőrségen. Szucher Ervin. Forrás: Krónika (Kolozsvár) 2010. március 20.A magyarság szabadságharca volt ’90-benAz RMDSZ elnöke a húsz évvel ezelőtti véres események áldozataival, illetve áldozatainak hozzátartozóival találkozott "Úgy gondolom, kötelességünk életben tartani azoknak az emlékét, akik áldozatul estek a véres eseményeknek, éskötelességünk emlékeztetni rá mindenkit, hogy akkor mi történt, éppen azért, hogy ne ismétlődhessen meg" –hangsúlyozta Markó Béla, az RMDSZ szövetségi elnöke tegnap a marosvásárhelyi szövetségi elnöki hivatalban, ahol ahúsz évvel ezelőtti március 19-20-i véres események áldozataival, illetve áldozatainak hozzátartozóival találkozott,szimbolikus támogatással jelezve, hogy ezt az áldozatot a szövetség nem felejtette el. Az eseményen Markó Béla mellett Szabó Árpád, az RMDSZ megyei ügyvezető elnöke és Szepessy László, a szövetségi elnöki iroda igazgatója vett részt. Kísérlet volt a demokratikus kibontakozás megállítására Markó rámutatott, húsz év, két évtized telt el az 1990 márciusi események óta, azóta felnőtt egy generáció, lehet, sokan nem is tudják, vagy csak hallomásból tudják, hogy akkor mi történt Marosvásárhelyen. Az elnök úgy fogalmazott, hogy tulajdonképpen akkor ez egyfajta szabadságharca volt a marosvásárhelyi és a környékbeli magyarságnak és magának az erdélyi magyarságnak. Szabadságharc nem azok ellen a románok ellen, akikkel ott megütköztek, akiket félrevezettek a szervezők, és akiket ráuszítottak a magyar emberekre, hanem azok ellen, akik a háttérből irányították ezeket az eseményeket és akik nagyrészt a régi rendszer emberei voltak. Véleménye szerint tulajdonképpen "egy nagy és veszedelmes kísérlet volt akkor Marosvásárhelyen, hogy ami 1989 decemberében elindult Romániában, azt valamiképpen megállítsák és visszafordítsák. Ha úgy tetszik, egyfajta kísérlet volt egy ellenforradalomra, hogy mindazt, amit ki akartunk alakítani, azt megakadályozzák. Nemcsak a magyarság szempontjából, de tulajdonképpen kísérlet volt a demokratikus kibontakozás megállítására is, hiszen, ha sikerült volna itt, Romániában véres polgárháborút kirobbantani, amire volt akkor esély, nyilvánvalóan mindaz semmivé vált volna, ami 1989 decemberében megvalósult. Tehát szervesen kapcsolódik 1989 decemberéhez". A magyarok nem hagyták magukat megfélemlíteni Kijelentette, tulajdonképpen itt, Marosvásárhelyen azok akartak visszaütni 1990 márciusában, akik ezáltal semmissé akarták tenni az 1989 decemberi változásokat is, és meg akarták félemlíteni egyúttal a magyarságot. "Mi azért tartozunk köszönettel azoknak, akik szembefordultak akkor ezzel a kísérlettel, mert ők akadályozták meg tulajdonképpen azt, hogy a régi rend embereinek szándékai érvényesüljenek. Azért kell rájuk emlékeznünk, mert ami akkor történt, meghatározta mindazt, amit mi utána Romániában cselekedtünk, és azt is, amit elértünk, hiszen tulajdonképpen a magyarság szabadságküzdelme azáltal érvényesült, hogy akkor a magyarok nem hagyták magukat megfélemlíteni" – mondta az RMDSZ elnöke. Ugyanakkor külön emlékezett Sütő Andrásra, aki 1990. március 19-én veszítette el a fél szeme világát, aki már nincs közöttünk. Sírjára a találkozó előtt helyeztek el koszorút. Ezek után adták át az 1990-es marosvásárhelyi márciusi események során elhunyt Gémes István, Csipor Antal és Kiss Zoltán hozzátartozóinak, a sokévi börtönre ítélt és bántalmazott Cseresznyés Pálnak, Szabadi Ferencnek, illetve Juhász Ilonának a virágcsokrot és adományokat, amelyeket az Ügyvezető Elnökség 2000-ben hozott döntése alapján az RMDSZ Szolidaritási Alapjából különítettek el erre a célra. Mózes Edith. Forrás: Népújság (Marosvásárhely) 2010. június 7.„Közös a múltunk és a jövőnk is”Az egység fontosságát hangsúlyozta Markó Béla a Felvidéken – Bár a magyar nemzetet politikailag, jogilag szétszakította a történelem, a lelkünket, a szellemünket, magyar önazonosságunkat, együttlétünket sohasem tudták szétszakítani: mert közös bennünk a lélek, közös az érzelem, és ami ennél is fontosabb, közös a jövőnk is – jelentette ki Markó Béla miniszterelnök-helyettes szombaton, a szlovákiai Dunaszerdahelyen, a Magyar Koalíció Pártjának (MKP) választási kampányrendezvényén. Az RMDSZ elnöke Csáky Pálnak, az MKP elnökének meghívására látogatott a Felvidékre, ahol két nap alatt több, magyarok lakta településen, köztük Szencen, Galántán, Deákin és Gereden vett részt a mérvadó szlovákiai magyar szervezet választási rendezvényein. A látogatás keretében az RMDSZ elnöke Pozsonyban megbeszélést folytatott az MKP elnökségével. Az eseményeken jelen volt Szepessy László, a Szövetségi Elnöki Hivatal igazgatója is. A szövetségi elnök szerint a kisebbségben élő magyar közösségek, így az erdélyi és felvidéki magyarok számára is alapvető fontosságú, hogy az őket képviselő érdekvédelmi szervezetek jelen legyenek a döntéshozatalban, a parlamentben, valamint a kormányban, mert csak így képesek befolyással lenni az adott ország politikájára. "Az elmúlt időszakban bebizonyosodott, hogy mit jelent, ha nem tudunk befolyással lenni sorsunk alakulására. Az RMDSZ ott van a román kormányban, és többek között ennek köszönhető az is, hogy Romániában a kettős állampolgárság kérdése nem váltott ki feszültséget. Higgadtan, józanul fogadták ezt a magyarországi döntést, hiszen Románia tulajdonképpen hasonló módszert alkalmaz a moldáviai románokkal szemben. Azt gondolom, hogy Szlovákiában is van esély, lehetőség a két nép közötti együttműködésre, együttmunkálkodásra, de ehhez a közösségen belül szolidaritásra, egységre van szükség – szögezte le Markó Béla, aki hozzátette: Erdélyben is időről időre felmerül a megosztottság kérdése, az, hogy milyen jó lenne külön-külön vélemények szerint csoportosulni. "Nem lehet, ezt nekünk a történelem nem engedte meg. Hiába vitatkozunk azon, kinek van nagyobb igaza, ha megoszlunk, egyikünknek sem lesz igaza. Sokan vannak, akik arra várnak, hogy megoszoljunk, mert külön-külön sokkal könnyebb minket legyűrni, meggyengíteni. Nekünk egyetlen esélyük van: az egység, és ezt az egységet a Magyar Koalíció Pártja képviselni tudja – hangsúlyozta. Az RMDSZ elnöke úgy vélte, többeknek akár nem tetszhet az, ha egy másik határon túli magyar közösség vezetőjeként beleszól a szlovákiai kampányba. "A válaszom egyértelmű: nem mások dolgába avatkozunk bele, hiszen ez a mi közös dolgunk. Ami itt, Szlovákiában a magyarokkal történik, az nekünk is fontos, és tudom nagyon jól, hogy a szlovákiai magyarok számára is fontos, hogy mi van Erdéllyel. Mi egyek vagyunk, egyek leszünk ezután is, és együtt kell alakítanunk a sorsunkat – mondta a rendezvényen Markó Béla. Népújság (Marosvásárhely) 2010. szeptember 8.Felgyújtották az RMDSZ autójátIsmeretlen tettesek felgyújtották az RMDSZ tulajdonában levő egyik hivatali személygépkocsit Marosvásárhelyen. A rendőrség kiszállt a helyszínre, és nyomoz az ügyben. Az RMDSZ elnöki hivatalának igazgatója, Szepessy László használta azt a gépkocsit, amelyben ismeretlen tettesek már korábban is kárt okoztak, például kivágták a gumijait, vagy savval öntötték le. Tegnapra virradó éjszaka kettő és három óra között Szepessy László lakása közelében gyújtották fel az autót, amelyről a lángok átterjedtek a mellette parkoló gépkocsira is, szerencsére az időben érkező tűzoltóknak sikerült megakadályozniuk a tűz továbbterjedését. Szepessy László lapunk érdeklődésére elmondta, elég furcsa lenne a véletlennel magyarázni, hogy éppen az általa használt gépkocsit rongálták meg többször is az utóbbi hónapokban. Az elnöki hivatal igazgatója úgy véli, a tettesek megfélemlítési szándékkal követték el tettüket. Antal Erika. Új Magyar Szó (Bukarest) 2011. március 18.Az erdélyi magyarság nem felejti 1990 márciusátAz erdélyi magyarságnak nem szabad elfelejtenie 1990 márciusát: emlékeznünk kell az áldozatokra és az események kárvallottjaira, mindazokra, akik nem hagyták, hogy a magyar közösséget megfélemlítsék, és szembefordultak a támadókkal. Emlékeznünk kell azért is, hogy a történelem ne legyen visszafordítható, és hogy mindez többé soha ne ismétlődhessen meg. Az RMDSZ ezévben is megemlékezik az 1990-es marosvásárhelyi márciusi események áldozatairól: Kelemen Hunor szövetségi elnök, Markó Béla miniszterelnök-helyettes és Szepessy László március 19-én, szombaton Marosvásárhelyen találkoznak az 1990-es marosvásárhelyi márciusi események során elhunyt Gémes István, Csipor Antal és Kiss Zoltán hozzátartozóival, valamint a sokévi börtönre ítélt és bántalmazott Cseresznyés Pállal, Szabadi Ferenccel, illetve Juhász Ilonával. Az RMDSZ, Markó Béla javaslatára, létrehozta a Szolidaritási Alapot, amelyből 2000 óta minden évben támogatást nyújt az áldozatoknak, valamint hozzátartozóiknak. Ez a gesztus ugyanakkor nem csak a jelenlévőknek, hanem a számtalan névtelen áldozatnak is szól, mindazoknak, akiket a marosvásárhelyi események során bántalmaztak. Az esemény keretében megemlékeznek Sütő Andrásról, aki 1990-es események során a marosvásárhelyi RMDSZ-székház elleni támadásban maga is súlyos sérüléseket szenvedett: az RMDSZ vezetői szombat délelőtt koszorút helyeznek el Sütő András sírjánál a marosvásárhelyi református temetőben. (RMDSZ) Nyugati Jelen (Arad) 2011. március 21.Marosvásárhelyen emlékeztek a fekete márciusraKelemen Hunor, az RMDSZ elnöke és Markó Béla miniszterelnök-helyettes szombaton Marosvásárhelyen emlékezett meg az 1990-es marosvásárhelyi márciusi események áldozatairól. A szövetség vezetői, valamint Nagy Zoltán, a Szövetségi Elnöki Hivatal vezetője és Szepessy László találkoztak az 1990-es események során elhunyt Kiss Zoltán hozzátartozójával, Kiss Zoltánnéval, valamint a sokévi börtönre ítélt és bántalmazott Cseresznyés Pállal, Szabadi Ferenccel, Juhász Ilonával, akiknek átadták azt a támogatást, amelyet az RMDSZ a 2000-ben létrehozott Szolidaritási Alapból fedez minden évben. Ez a gesztus ugyanakkor nem csak a jelenlévőknek, hanem a számtalan névtelen áldozatnak is szól, mindazoknak, akiket a marosvásárhelyi események során bántalmaztak. A 89-es forradalom után a romániai magyarok is hitték, hogy eljött az új, szabad élet, ellenben egyetlen magyar felirat miatt lángba borult minden Vásárhelyen, és szertefoszlott a szabadságba vetett hit, remény – mondta Kelemen Hunor. A fekete március a mi szabadságharcunknak a része, és erre minden évben emlékeznünk kell, hogy soha többé ne történhessen meg, hangsúlyozta a szövetségi elnök. Az RMDSZ által létrehozott Szolidaritási Alapból évente támogatást nyújtanak az akkori események áldozatainak és hozzátartozóinak. Markó Béla miniszterelnök-helyettes arra figyelmeztetett beszédében, hogy a nacionalista hangulatot egy pillanat alatt fel lehet fokozni, és lerombolható minden, amit eddig építettünk – jó példa erre az elmúlt napok parlamenti történései március 15-e kapcsán. Szabadság (Kolozsvár) 2014. március 1.Éves kiértékelő szuperlatívuszokkalCsütörtökön délután a Maros Művészegyüttes székházában tartott éves kiértékelő közgyűlést az RMDSZ marosvásárhelyi szervezete. A gyűlésen részt vettek és hosszan beszéltek az RMDSZ országos és megyei vezetői, majd következett a beszámoló, amiért tulajdonképpen a gyűlést összehívták. A tanácskozáson Könyv és Gyertya díjat kapott a megyei tanács leköszönt alelnöke, Lokodi Edit Emőke, Farkas Ernő tanár az anyanyelvű oktatásért kifejtett munkájáért, kultúra kategóriában Tófalvi Zoltán közíró, és közösségépítésért Szepessy László. A közösségért kifejtett munkáért érdemoklevelet kapott: Gráma János, Dávid Csaba, Fekete Zsolt, Szász Lajos, Szakács János és Varró Gyula. Az RMDSZ marosvásárhelyi szervezetének egyéves jelentését egy kiváló minőségű, fotókkal színesített brosúrában foglalták össze Az első év, folytatása következik, illetve Peti András és csapata címszó alatt. Beszámoltak a városi választásról, a megyei tisztújításról, a nőszervezet megalakulásáról, a székely szabadság napján való részvételükről, a Szent István-napi ünnepségről, a Bernády György iskola tanévnyitó ünnepségéről, az október 6-i megemlékezésről. A színes kiadványban egyebek mellett még megemlítik a székelyek nagy menetelésén való részvételt, szó esik a Székelyföld gazdasági régióért összegyűjtött aláírásokról, a kétnyelvű iskolatáblákról, a kétnyelvű piaci árucímkékről, a tanszergyűjtésről, a Mikulás-futásról... Az RMDSZ-vezetők – ki visszafogottabban, ki nagyobb hévvel – kivétel nélkül kizárólag dicsérő szavakkal illették a városi RMDSZ-szervezet vezetőit. Brassai Zsombor megyei elnök szerint például "Jó kézben van a vásárhelyiek sorsa!" Kelemen Hunor szövetségi elnök a pillanat politikai kihívásait, illetve a felajánlott kormányzati részvétel lehetőségeit latolgatta. Ezzel szemben Markó Béla szenátor szerint, megfelelő feltételek mellett, az RMDSZ-nek "kötelessége vállalni a kormányzást". Mint mondta, Románia akkor lépett előre nemzetközi téren is, amikor az RMDSZ kormányban volt, de itthon sem történt volna előrelépés az RMDSZ nélkül. "Nélkülünk nem ment volna végbe az integráció, és nem történtek volna reformok" – jelentette ki. Borbély László politikai alelnök Marosvásárhely fekete márciusát emlegette, ami miatt "Vásárhelynek kicsit nehezebb volt, mint másnak" az eltelt időszak. Véleménye szerint a város polgármestere csak azért nyerte meg egymás után a választásokat, mert román volt, és ugyancsak magyarellenes szlogenekkel győzött 2012-ben a megyei tanács elnöke. Ezért kongatta meg a "vészharangot", hogy a magyarok fogjanak össze, hogy "egyesek ne romboljanak, hanem építsenek", és felkérte a vásárhelyi szervezetet, hogy "keressen meg minden magyart". Kelemen Atilla képviselő azt mondta, hogy a városi RMDSZ "kinőtte a pólyás kort", jó vezetése van, dicsérte a városi és a megyei önkormányzat képviselőit, akik "becsületére válnak az RMDSZ-nek", majd "az asztalra csapáshoz és a békés kiegyezéshez" kívánt jó egészséget a szervezet minden tagjának. Mózes Edith Népújság (Marosvásárhely), 2014. március 17.Könyv és gyertya – ünnepi gálaKönyv és gyertya címmel ünnepi gálával folytatódott a Kultúrpalota nagytermében az RMDSZ március 15-i rendezvénysorozata, amelyen olyan Maros megyei személyeket tüntettek ki, akik kiemelkedő módon segítették a magyar közösséget. A kitüntetést az 1990. február 10-i, a kisebbségi jogok védelméért meghirdetett könyves-gyertyás néma tüntetés emléke előtti tisztelgésnek szánták. Brassai Zsombor, az RMDSZ megyei elnöke üdvözlő szavaiban kijelentette: – Meggyőződéssel hiszem, hogy az erdélyi magyarság erejét a kitartás acélozza. Kitartó ragaszkodásunk nemzeti jogainkhoz, anyanyelvünkhöz, kultúránkhoz, népi hagyományainkhoz és szülőföldünkhöz. A jogainkért folytatott küzdelem egyik legfontosabb mozzanatának az 1990. február 10-i könyves-gyertyás néma tüntetést tartja, "amelyen több mint százezren vettünk részt, méltóságteljesen kinyilvánítva, hogy szülőföldünkön, itthon akarunk élni, és nem tűrjük, hogy másodrendű polgárokként kezeljen minket a politikai hatalom". Állította, hogy ez a nagyszabású kulturált megnyilvánulás mérföldkőnek számít az erdélyi magyarság modern kori történelmében. Borbély László, az RMDSZ politikai alelnöke, a könyves-gyertyás menetelés egyik szervezője felidézte az akkori, az azt megelőző, illetve az 1990 márciusában bekövetkezett marosvásárhelyi eseményeket, figyelmeztetve, hogy emlékezni kell, beszélni kell róluk, hogy azok soha többé ne ismétlődhessenek meg. A díjátadást követően a magyar szabadságharc ihlette költemények hangzottak el Györffy András, Kilyén Ilka, Sebestyén Aba marosvásárhelyi színművészek előadásában. Fellépett Buta Árpád Attila énekes. A gálát a nyárádszeredai Bekecs néptáncegyüttes fellépése zárta, amely a Duna televízió Fölszállott a páva tehetségkutató műsorában bejutott az elődöntőbe. Könyv és gyertya díjban részesültek Antal András nyugalmazott tanár, az Ákosfalva 500 éve falumonográfia szerzője, a Pro Ákosfalva Egyesület alapító tagja, a Pro Honoris Causa Egyesület alapító tagja. Böjte Lídia magyartanár, a szászrégeni Kemény János Irodalmi Kör vezetője. Domokos Anikó Erzsébet nyugalmazott magyar–román szakos tanár, aki nagy szerepet vállalt és vállal jelenleg is a segesvári közművelődés terén. Farkas Ernő magyartanár, aki a kortárs civilizáció jó ismerőjeként hívja fel figyelmünket a nemzeti közösség, a szellemi örökség, a hagyomány és a nemzedékek folytonosságának megtartó erejére. Fülöp Lajos, a maroskeresztúri RMDSZ oszlopos tagja, aki mindig lelkiismeretesen, kitartással végezte az elvállalt munkát. Mindenkinek példát mutatott megfontoltságával és jó meglátásaival. Tanácsosként is mindig kiállt és helytállt a magyarság ügyéért. Gálfalvy László nyugdíjas pedagógus, aki meghatározó szerepet vállalt a gyulakuti RMDSZ alapításában és további tevékenységében. Gálfi Tibor nyugalmazott tanító, 2011-ben többéves kutatómunka eredményeként Berekméri Edmond helyi pedagógussal megjelentették Marossárpatak első falumonográfiáját Marossárpatak – Egy hagyományőrző település múltja és jelene címmel. Munkásságát, életét áthatja a közösségért vállalt felelősség és a magyarság összefogása. Gönczi Béla, a marosvásárhelyi RMDSZ alapító tagja, a 2000-es évek közepétől a koronkai helyi RMDSZ-szervezet elnöke, majd kerületi elnöke volt. Közösségépítő tevékenysége során kiemelt figyelmet szentelt a magyar kultúrának, a közösségi jogok tiszteletben tartásának. Hajdó Károly nyugalmazott zenetanár, karnagy. 50 éve a marosszentgyörgyi közösség meghatározó egyénisége. Az ő nevéhez fűződik a Tavaszi kórusfesztivál, a karácsonyi dalok koncertje. Jakab István nyugdíjas tanító, alapító tagja volt a búzásbesenyői RMDSZ-nek, személyét megbecsülés, tisztelet és szeretet övezi. Kerezsi János nyugalmazott református lelkész, alapító tagja a mezőbándi és megyei RMDSZ-nek, 1990 januárjában a megyei elnökség tagjai közé választották. Több éven át az ügyvezető elnökségben a kultúráért és egyházakért felelős alelnökként tevékenykedett. Kilyén Domokos 1972-ig a jobbágyfalvi téglagyárnál dolgozott mint technikus, és 1972- től váltotta fel édesapját, Kilyén Lajost, a község addigi polgármesterét. 2000-ig – kisebb megszakítással – a község polgármestere, nyugdíjba vonulásáig. Minden kulturális és minden olyan tevékenységben részt vesz, ami a község javát szolgálja. Nyugdíjasként a népművészetnek él: székely kapukat farag, citerákat készít, amelyeket kiállításokon is bemutatnak. Lokodi Edit Emőke, a megyei tanács volt elnöke, illetve alelnöke mindvégig példásan végezte feladatát, legyen szó kultúráról – Maros Megyei Könyvtár, Maros Megyei Múzeum, Kultúrpalota, Maros Művészegyüttes, Bábszínház, Állami Filharmónia, Látó és Vatra folyóiratok –, a gazdaságról (repülőtér, ipari park), infrastrukturális beruházásokról, turizmusról, szociális ellátásról. Lokodi Edit Emőke 25 éven keresztül szolgálta a Maros megyei közösséget, példát mutatva mindannyiunknak. Major István 1992 és 2004 között marosludasi városi tanácsos. Három közbirtokosságot alapított, amelyek ügyintézését bejegyzésükig vállalta, és őt dicséri az 1995–1996-ban létrehozott, a marosludasi RMDSZ- székházban lévő könyvtár is. Nagy Margit történelem-magyar szakos tanárként tevékenykedett 1964 és 1995 között a marosszentkirályi általános iskolában. 15 évig volt a helyi RMDSZ elnöke. Önzetlen odaadással dolgozott a hagyományok ápolásáért. Tudását igyekezett a fiatal generációknak átadni és hagyományőrző hozáállásra nevelni őket. Horváth Jánossal közösen megalapította a Vadrózsa néptánccsoportot. Ráduly János nyugalmazott tanár. Első kötete 1975-ben jelent meg. 37 éves írói munkássága eredménye: 81 kiadott kötet. 48 néprajzi és népköltészeti kiadványt jelentetett meg. Zömében népmese, mondakötetek és népi tréfák gyűjteménye. Tizenegy művet közölt a székely rovásírásról, amelyekben többek közt a közelmúltban felfedezett rovásemlékeket mutatja be. Huszonkét szépirodalmi kötete van, ezekből tizenhárom verseskönyv és fordításkötet. Szabó József esztergályos és minőségi ellenőr. Tizenhét évig volt a református egyház gondnoka Mezőcsáváson. 1990- ben helyi szinten aktívan részt vett az RMDSZ megalakításában. 1990–1994 között Mezőcsávás alpolgármestere. Ma is aktívan részt vesz a helyi közösségi életben. Szász Erzsébet nyugdíjas tanítónő, a marosszentannai RMDSZ-szervezet egyik alapító tagja. Udvarfalván a szervezet tevékenységének a szervezője, irányítója, nyilvántartója. A falu és a község kulturális életének meghatározó személyisége. Éveken keresztül szervezője a március 15-i helyi ünnepségnek. Az ifjúság oktatása- nevelése mellett a felnőttek szakmai-mezőgazdasági képzésében is aktívan részt vállalt. Szász Lajos az RMDSZ megalakulásakor az elsők között lépett be a szervezetbe. Számos kampány és más rendezvény szervezője és társszervezője. A megyei RMDSZ státusirodájának alkalmazottja 2002–2011 között. Szepessy László egyik főszervezője volt az 1990. februári gyertyás tüntetésnek. Az első szabad március 15-ét 1990-ben ő szervezte. Marosvásárhely magyarsága hosszú idő után először ünnepelt a Székely Vértanúk emlékművénél, ezzel hagyományt teremtve. 1990 márciusában, a marosvásárhelyi pogrom idején Sütő Andrással együtt az RMDSZ-székház padlásán volt, és 20-án is részt vett az eseményekben. Politikai fórumokat, jótékonysági rendezvényeket szervezett, egyik kezdeményezője és kivitelezője volt a Bernády György Alapítványnak. Szlovácsek Ida, magyar szakos nyugdíjas tanárnő több mint 25 éve vesz részt a Dicsőszentmárton városi, illetve kerületi magyar szórványközösség művelődési életének szervezésében. Prioritásként a magyar identitástudat megőrzését tűzte ki céljául: az anyanyelv, illetve a néptánc és népdaléneklés, a magyar népi szokások megőrzését, ápolását. Szavalóversenyeket és népdaléneklő versenyeket szervezett a magyar diákoknak. A Kis-Küküllő Alapítvány keretében Sárga Rózsa néven a város és a vidék idősebb nőtársadalmának szervezett és szervez heti rendszerességgel programot. Tófalvi Zoltán újságíró, riporter. A kilencvenes évek elejétől megszállottan kutatja az 1956-os forradalom utáni időszak romániai eseményeinek, erdélyi elítéltjeinek történetét. Több tanulmányt közölt a magyar forradalom 50. évfordulójára megjelent konferenciakötetekben, folyóiratok emlékszámaiban. Forrásfeltáró munkájának kiemelkedő teljesítménye az a sorozat, amelyben közzétette az 1956 utáni legnagyobb erdélyi politikai koncepciós perek iratait. Mózes Edith Népújság (Marosvásárhely), 2015. február 25.A könyv ünnepe SzovátánMúlt csütörtök este a szovátai városháza nagytermében a Teleki Oktatási Központ, a Bernády Közművelődési Egylet és a Sóvidék kulturális folyóirat tartott négyes könyvbemutatót. Régi ismerősként, jó barátként üdvözölték vendégeiket a szovátaiak. Pál-Antal Sándor, Székelyföld egyetlen akadémikus történésze többször hozott ünnepi hangulatot a városháza évszázados nagytermébe. Szovátára szinte haza jár jeles tudósunk. Nemegyszer szervezte az Erdélyi Múzeum- Egyesület rangos konferenciáit városunkban. Az sem ritka, hogy a kikapcsolódás perceiben Szováta fölötti erdőkben futunk össze a gombászgató jeles tudóssal. Sigmirean Cornel egyetemi tanár, a Petru Maior Egyetem szenátusának elnöke valóban hazajött Szovátára. Kezdő történelemtanárként évekig tanított városunkban, és vált helységünk megbecsült, tisztelt személyiségévé. (1989 decemberében a népszerű fiatal tanárt egyhangúlag választották be a város új vezetőségébe.) A Szováta történelme iránt érdeklődők ma is szívesen emlékeznek azokra az éjszakába nyúló beszélgetésekre, amikor a diktatúra legsötétebb éveiben Cornel barátunkkal szabadon szólhattunk valós, propaganda- és politikamentes közös történelmünkről. Szintén szovátainak számít Józsa Nemes Irén, aki kifogásolhatatlan nyomdatechnikával készült gyönyörű albumával volt jelen a könyv szovátai ünnepén. A Nyárádmente nagy festőművészét mindörökre szovátaivá teszi a székely stílusban épült református templomunk általa festett kazettás mennyezete. Mester Zoltánnak, a Bernády Közművelődési Egylet elnökének üdvözlő szavait követően Káli Király István, a már néhai Mentor Könyvkiadó vezetője olvasta fel Sebestyén Mihály – ki betegség miatt nem lehetett jelen a bemutatón – méltatását Pál-Antal Sándornak a székely szimbólumokról szóló legújabb könyvéről: "Jelen kötete egy hatalmas adattár és album, olyan korpusz, amelyben 850 intézményi pecsét leírása található meg, a pecsétlenyomat vagy a pecsétnyomó képével, rajzával együtt. A pecsétek rajzolata rendszerint a címerektől kölcsönzött. Ilyen címeres pecséttel hitelesíti a testület az általa kibocsátott iratokat, jegyzőkönyveket, felfolyamodványokat, hivatali levelezést. A szerző azt a folyamatot éri tetten, melynek során a magánpecsét használatáról áttérnek az intézmények saját címeres pecsétjük használatára. Pál-Antal Sándor a székely nemzet címerétől és pecsétváltozataitól, azok histórikumának bemutatásától eljut a társadalom, a közösségi intézmények legkisebb sejtjéig, odáig, ahol még/már szükséges a hitelesítő pecséthasználat. Másfelől a könyv a székelyföldi autonómia ügyét is előbbre viheti, hiszen arra tanít, hogy az erdélyi, székelyföldi magyar helynév- és szimbólumhasználat nem a tegnap született, nem valamely politikai csoport vagy szeparatizmus csíráztatta ki, hanem hosszú és valóságos történelmi folyamat eredménye, tanúbizonysága, használatától a helyi kis közösségek otthon érzik magukat a belakott, a kezük által megművelt hazában." A szerző, Pál-Antal Sándor rövid vetített képes előadás keretében beszélt könyvéről, annak születéséről, kiemelve egyes kutatótársak, így a jelen levő Zepeczaner Jenő történész segítségét is. A Szabó Miklós – Simon Zsolt – Szögi László szerzőhármas kétkötetes munkáját, az Erdélyi diákok külföldi egyetemjárása 1849-1918 között címűt Sigmirean Cornel egyetemi tanár ismertette. Kiemelte, hogy Marosvásárhely élenjár az erdélyi diákok külföldi egyetemjárásának a kutatásában. A témával foglalkozó Tonk Sándor 1979-ben jelentette meg az 1181-1521 közötti erdélyi egyetemjárók névsorát. Az 1521-től 1700-ig terjedő korszakot a Tonk Sándor – Szabó Miklós szerzőpáros dolgozta fel, majd Szabó Miklós–Szögi László könyve következett az 1700-1849 közötti időszakról. Káli Király István a könyvvel kapcsolatban elmondta, hogy csak az előkészítő munkák közel négy és fél évnyi megfeszített munkát igényeltek. Közzététele, kimagasló jelentőségére való tekintettel, támogatással vált lehetővé. Pál-Antal Sándor a kötettel kapcsolatban elmondta: történetírásunk egyik fontos megoldandó kérdése értelmiségtörténet, kialakulásától kezdve a mindennapi életben betöltött szerepének a feltárásáig. A hiánypótló igény kielégítésére a fentebb említett kutatók évekig tartó megfeszített munkával feltárták és feldolgozták az 1919 előtti erdélyi diákok egyetemjárására vonatkozó forrásokat, és a most megszűnő Mentor Kiadó révén közkinccsé tették azokat. Ez a kiadvány egy forrás jellegű lexikonszerű címtár részletes előszóval, mely bemutatja a külföldi egyetemjárás irányát, méreteit és sajátosságait, azokat a jellegzetességeket és értékeléseket, amelyek ezekből következtethetők. Az előszóból megtudjuk azt is, hogy az adatok 128 európai egyetem anyakönyveiből származnak, ami egyben jelzi a kutatómunka méreteit, rendkívüli kiterjedtségét. A könyvünnep harmadik könyvének, az Időtár IV. kötetének bemutatásakor Pál-Antal Sándor elmondta: Az írói nevén Sebestyénként ismert Spielmann Mihály történész és közíró, könyvtáros kollégánk, mindannyiunk ismert Misije egy újabb könyvvel örvendeztette meg olvasóit. Az általa elgondolt várostörténet 2007-ben elkezdett és 2009-ben már közzétett sajátos ismertetőjének első kötete után egy újabb, immár negyedik kötetét kínálja olvasóinak. Ez a kötet Marosvásárhely történetének olyan 44 évét tárja elénk, amelyet a különböző pejoratív jelzőkkel illetett kommunista diktatúra korszakának hívnak. Ennek a korszaknak a történészek általi oknyomozó feltárása a jövő feladata. A most megjelent kötetben a szerző a statisztikai adatok alapján nyomon követte a város demográfiai változásait, amelyek illusztrálják a város összlakosságának többszörösére emelkedését és nemzetiségi összetételének gyökeres megváltozását. Káli Király István szenzációs olvasmánynak tartja az Időtárt. Olyan korról szól, amikor a sajtóban megjelenő hírek 95%-a hazugság volt, viszont Sebestyén Mihály úgy idézi, tárja elénk ezeket, hogy lehetővé teszi a sorok között olvasva élni újra a kor eseményeit. A negyedik kötettel még nem zárult le az Időtár sorozata. A szerző már dolgozik a pótköteten, már a hatszázadik oldalnál tart… Weisz Attilának Józsa Nemes Irénról szóló könyve a Mentor Művészeti Monográfiák sorozat 22. kötete. Az előkészítő munkálatokban a kiadó vezetője és a fotósa igyekezett a művésznő minél több képét felkutatni. Csupán Szepessy László műgyűjtő 53 képpel rendelkezik, a százhalombattai Takács Péter is gazdag gyűjteményt őriz. A képeket lefotózták, és elküldték a szerzőnek, hogy minél teljesebb képet alkothasson az életműről. A kötet 47 színes és 12 fekete-fehér reprodukciót tartalmaz. Káli Király István azzal zárta a kötet méltatását, hogy ezért az albumsorozatért is sajnálja a Mentor Kiadó működésébe beállt kényszerű szünetet. A könyvbemutató támogatói a szovátai Fürdővállalat, a Kicsi Gomba vendéglő és a Kakucs gyógyszertár voltak. Pál-Antal Sándor: Történelmi szimbólumaink. A székelyföldi címeres pecsétek. Mentor Könyvkiadó, 2014; Szabó Miklós – Simon Zsolt – Szögi László: Erdélyiek külföldi egyetemjárása 1849–1918 között 1-2. Mentor Könyvkiadó, 2014; Sebestyén Mihály: Időtár IV. Marosvásárhely történeti kronológiája 1945–1989. Mentor Könyvkiadó, 2014; Weisz Attila: Józsa Nemes Irén. Mentor Könyvkiadó, 2014. A. J. Népújság (Marosvásárhely) 2015. március 21.Marosvásárhely márciusa (Visszajátszás a huszonötödik évfordulón)Lelkemben és tudatomban 1990. március 19-e, 20-a sebei az idő múlásával sem hegednek! Tényeket közlök – történész alapfoglalkozásom is erre kötelez. Dr. Demény Lajos akadémikus, akkori oktatásügyi miniszterhelyettes a következőket írta: „Akkor a marosvásárhelyi Bolyai Farkas Líceum önállósítása körüli vita országos méretűvé terebélyesedett. (Demény Lajost Ion Iliescu ideiglenes államelnöknek Tőkés László, Domokos Géza és Király Károly 1990. február 1-jén javasolta oktatási miniszterhelyettesnek az azonnali hatállyal menesztett Pálfalvi Attila egyetemi tanár helyébe – szerz. megj.) Sikerült rávennem Mihai Şora miniszter urat, hogy miniszteri rendelettel saját aláírásával rendelje el a marosvásárhelyi Bolyai Líceum önállósulását. Mi több, sikerült rávennem, hogy döntését a televízió magyar adásában indokolja meg. Minden erőfeszítésünk ellenére fellépésünk nem sikerült. Marosvásárhelyen a miniszteri rendelet végrehajtási napjára, 1990. február 6-ára időzítették (és be kell ismernem, kitűnő szervezésben és óriási erőbedobással) a Vatra Românească alakuló gyűlését a helyi sportcsarnokban. Az utcára vitték a román diákok és egyetemi hallgatók ezreit, a volt titkosszolgálat és a hadsereg bizonyos tisztjeinek szervezése alatt. Ugyancsak február 6-án – nem Ion Iliescu és Petre Roman kormányfő tudta nélkül – a KözOktatási Minisztérium egész vezetőségét rendkívüli és minden normális működési szabályt megszegő módon Drăgănescu miniszterelnök-helyetteshez rendelték. Ott állottunk a már annyiszor említett Gheorghe Manole (orvosdoktor, Ion Iliescu államfő kabinetfőnöke – szerz. megj.) által bevezetett és Marosvásárhelyről érkezett mintegy negyven személyből álló vatrás csoport előtt, amelyet egy Sabău nevezetű egyén vezetett.” Az öt órán át tartó támadássorozat végén – amikor Mihai Şora minisztert haza- és nemzetárulónak nevezték – Demény Lajos miniszterhelyettes megkérdezte: a marosvásárhelyi csoport kiket képvisel, kiktől van megbízatásuk? A Sabău Pop-Ioan vezette csoport képtelen állításaira kérte a gyűlés felfüggesztését, a románra fordított, a kolozsvári Szabadság napilapban megjelent, állítólag románellenes cikk eredetijének bemutatását és egy kívülálló, semleges tolmács azonnali behívását. Kiderült: a marosvásárhelyi tiltakozócsoportot Gheorghe Manole, Ion Iliescu államfő kabinetfőnöke készítette fel, amikor a kolozsvári Szabadság gyalázott számát az asztalra tették, abban semmi nem volt mindabból a „románellenességből”, amelyről a marosvásárhelyi csoport olyan vehemensen beszélt. A marosvásárhelyi magyarellenes pogrom kidolgozói – írja visszaemlékezésében dr. Demény Lajos kiváló történész, volt oktatásügyi miniszterhelyettes – taktikát változtattak: negyedik miniszterhelyettesnek kinevezték a kétes jellemű Hans Otto Stampot: „A szebeni szász szociológus szűkebb körökben ismert volt, mint olyan, aki a Securitatéval és a nyugatnémet kontrainformációs szervekkel egyidejűleg együttműködött.” Birtokomban Mihai Şora irodalomtörténész, oktatásügyi miniszter távirata Marosvásárhelyre, amelyben elrendeli a Bolyai Farkas Gimnázium – a volt, lassan 500 éves Református Kollégium – magyar tannyelvű oktatási intézménnyé való átalakítását. 1989. december 21-étől – amikor az alig tizennégy éves kisfiamat elvittem a Ceauşescu-rendszer ellen tüntetni – Marosvásárhely, Maros megye legújabb kori történéseinek krónikása voltam és maradtam. Az akkor szerzett gyomorfekélytől azóta sem sikerült megszabadulnom! Az 1990. február 10-ei százezres könyves-gyertyás marosvásárhelyi felvonulásról külön tanulmányt írtam, hiszen a románokat – ahogyan Cristopher Dodd szenátor írta – valósággal sokkolta: tudtak arról, hogy elenyésző számban vannak ugyan magyarok, de február 10-én hirtelen, a föld alól Marosvásárhely utcáin megjelent százezer méltóságteljesen tüntető magyar! A könyves-gyertyás tüntetés után – végső kétségbeesésben – pontosan felmértem: párbeszédet kell kezdeményezni Marosvásárhely román lakosságával! Sajtótörténeti kuriózum, hogy 1990. február közepén megjelent szerkesztésemben az egyetlen lapszámot megért, gyönyörű kiadásban, tördelésben az olvasók asztalára eljuttatott, Dialog címet viselő folyóirat, amely vezércikként a Dialogare necesse est! mottót tűzte zászlajára. Később Egy lap tündöklése és bukása című tanulmányomban vázoltam: a marosvásárhelyi nyomda román nyomdamestere „véletlenül” hogyan ejtett kalapácsot a már kiszedett laptükörre. Ma már azt is tudom: minden olyan próbálkozás, mely az erdélyi magyarság jogsérelmeit, követeléseit, a jövővel kapcsolatos elképzeléseit román nyelven eljuttatni kívánja a többségi román nemzethez, eleve kudarcra van ítélve! Egyszerűen nem hisznek a kísérletezőnek! Az első pillanattól kezdve, 1990. március 6-ától A Hét szerkesztőjeként minden nap jelen voltam az Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem magyar diákjainak ülősztrájkján. Én kalauzoltam a Fekete Doboz munkatársait, amikor felvételeket készítettek a sztrájkoló diákokról. Egyedi felvételek készültek! Negyedszázad eltelte után is pontosan emlékszem: talán soha nem lesznek olyan kiváló magyar orvos- és gyógyszerész hallgatói az egyetemnek, mint akikkel 1990. március elején örök barátságot kötöttem! Mivel ismertem a marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem történetét, már-már törvényszerű volt, hogy 1990. március 19-én délután a Maros megyei RMDSZ engem „delegált”, hogy részt vegyek az N. S. Dumitru és Verestóy Attila vezette parlamenti küldöttség és az Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem román–magyar küldöttsége közötti „tárgyaláson”. Az idézőjel nem véletlen: a megegyezés szerint 1990. március 19-én délután négy órakor a román és a magyar tagozat két-két tanárának, illetve két-két diákjának kellett volna tárgyalnia a parlamenti küldöttséggel. A magyar diákok, tanárok betartották a megegyezést, a románok nem! Amikor délután négy órakor megérkeztem az OGYI épületébe, síri csend fogadott. Teljesen gyanútlanul beléptem az egyetemi szenátus tanácstermébe. Szembe találtam magam a román tagozat teljes tanári karával – akik még a családtagjaikat is meghívták! –, nagy részük részeg volt, és másfél órán át suhogó egyedül vitatkoztam, érveltem a magyar nyelvű Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem létjogosultsága mellett. Közben filmfelvétel is készült, mindegyre az arcomba világítottak! Megvallom: úgy éreztem magam, mint Szibériában vagy a Duna-delta megsemmisítő munkatáboraiban érezhették magukat a politikai elítéltek. Ha eltűnök, senki sem fogja tudni, hol vagyok! Amikor a szenátus tanácstermébe beléptem, egy műanyag zacskóban a diktafont bekapcsoltam. Olyan üvöltés, az emberi mivoltukból kivetkőzött egyetemi tanárok hangzavara fogadott, hogy a legnagyobb szakértők sem tudják kiszűrni az ellenem, illetve az erdélyi magyarság ellen irányuló vádaskodásokat. Azok a román egyetemi tanárok, kiváló sebészek, akik magyar professzoroktól tanulták a medicinát, olyan mélységekbe zuhantak, mintha puszta fizikai létük is veszélybe sodródna, ha megalakulna a magyar tannyelvű Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem. Huszonöt évi kutatás után joggal állíthatom: a magyar tannyelvű Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem fokozatos elsorvasztását, majd végleges felszámolását az 1956-os magyar forradalom és szabadságharc vérbefojtásának ürügyén határozták el a legfelsőbb párt- és államvezetés szintjén, és ehhez a stratégiához foggal és körömmel ragaszkodnak! A véglegesítés szakaszában lévő, A Bolyai Tudományegyetem pere című, ezeroldalas kötetemben részletesen taglalom: 1962-től kezdődően hogyan katapultáltak a marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Intézetbe sztárnak kikiáltott román tanárokat, köztük a később Nicolae Ceauşescu kedvencének számító Dr. Pop D. Popa szívsebészt. A mi drámánk: a román nacionálkommunista kurzus felerősödésében támogatókra találtak a magyar nyelvű oktatás elsorvasztásában. Hadd ne említsek nevet: volt olyan rektora a marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Intézetnek, aki azért nem ment el a református papként szolgáló apja temetésére, nehogy klerikalizmussal vádolják. Ma már vallom: volt egyfajta tudatosság abban, hogy a romániai román és magyar értelmiségi elit legkiválóbbjai számára – köztük Mircea Dinescu, Smaranda Enache – 1990. március 19-én és 20-án Budapesten szerveztek kerekasztalt! A Maros megyei RMDSZ – úgymond – vezetőség nélkül maradt. A 24 tagú megyei elnökségből mindössze öten álltunk a vártán: Borbély László, Kincses Előd, Szepessy László, Czire Dénes és alulírott. Téves minden olyan állítás, amely szerint március 20-án a hatalmas felháborodás – úgyszólván – elsöpörte a magyar elit minden próbálkozását! Állandó telefonkapcsolatban álltunk a vidéki RMDSZ-szervezetekkel! Alulírott délelőtt tizenegy órakor a marosvásárhelyi rádióstúdió magyar nyelvű adásában külön felhívásban kérte: a magyarok ne üljenek fel a provokációnak, a főtéren ne reagáljanak a román szélsőségesek támadásaira. Azt is megfogalmaztam: soha nem lehet lemosni azt a szégyent, hogy a 20. század egyik nagy magyar írójának, Sütő Andrásnak leitatott és félrevezetett románok verték ki az egyik szemét. Ott voltam a március 20-ai „interetnikus összecsapás” – ahogyan sajnálatosan aposztrofálják az akkor történteket – minden fontos mozzanatánál. Bárhogy magyarázzák: 1990. március 20-a az erdélyi magyarság egyik nagy győzelme! Sem a Görgény-völgyi, sem a mezőségi román lakosságot többé Marosvásárhelyre különböző magyarellenes ürügyekkel behozni nem lehet! Krónikásként és nem harcosként láttam, amint a kétségbeesett marosvásárhelyi magyarok másodpercek alatt puszta kezükkel széttörték a főtéri padokat és szembeszálltak a támadókkal, megfordítva a reménytelennek látszó csata kimenetelét. Magassarkú cipőben megjelenő csinos magyar nő valahogyan lapáthoz jutott és úgy vágta képen a rá támadót, hogy az soha nem felejti el! Lassan már 25 éves megválaszolhatatlannak tűnő kérdés: miért sikerült a Görgény-völgyi, mezőségi románokat a magyarok ellen hergelni? Azért, mert egy 1849-es, az osztrák császárnak, Ferencz Józsefnek is eljuttatott jelentés szerint Görgényhodák, Libánfalva, Mezőpagocsa azon falvak közé tartozik, amelyeket – állítólag – a magyar forradalmárok földig romboltak, és részesei voltak a senki által nem bizonyított 40 ezer román áldozatnak. Holott az 1850. évi népszámlálás az említett településeken nemhogy veszteséget, hanem szaporulatot regisztrált! 1994. február 1-jétől a Román Televízió magyar adásának szerkesztőjeként minden esztendőben dokumentumfilmet készítettem a fekete március egy-egy kevésbé ismert fejezetéről. Megszólaltattam a Görgény-völgyéből Marosvásárhelyre tartó románok által halálra gázolt, háromgyermekes sáromberki Gémes István özvegyét, gyerekeit, az ugyancsak halálra gázolt nagyernyei Csupor István hozzátartozóit, a teremújfalusi Kiss Zoltán özvegyét – aki akkor lelte halálát, amikor 1990. március 20-án a Marosvásárhely főterén tüntető tömegen átszáguldó teherautó megállt az alsó, egykor görög katolikus, ma ortodox templom lépcsőjén. Megszólaltattam a marosszentgyörgyi roma származású Tóth Árpád özvegyét, akinek férjét az 1990. március 20-át követő magyarellenes retorzió idején a dübörgő tank hernyótalpa elé fektették. Lányommal, Tófalvi Zselykével közösen megírtuk a tíz év börtönbüntetésre ítélt Cseresznyés Pál igazi drámáját Marosvásárhely márciusi mártírja címmel. Ott voltam a marosvásárhelyi törvényszéken, amikor Cseresznyés Pál ügyének tárgyalásakor bennünket, a teremben ülőket másfél órára bezártak, hogy a vád tanúja szabadon kószáljon Marosvásárhelyen, és elhozza az állítólagos tanút, aki Cseresznyés Pál bűnösségét igazolja. Tanúja voltam és vagyok Cseresznyés Pál lecsúszásának, de álljon elő bárki, aki annyi verés és megalázás után nem nyúl a pohár után. Mihailă Cofariu éppúgy áldozat, mint Cseresznyés. Koczka György tévés szerkesztő barátomnak bevallotta: az ortodox pópa figyelmeztette őket, hogy Marosvásárhelyre kell menniük a magyarokat megleckéztetni! Mihailă Cofariu – bárhogyan próbálja a román média fényesre csiszolni emlékezetét, valójában fejszével, rönkhúzó csákánnyal (capinával!) magyart ölni jött Marosvásárhely főterére, nem angyalként ereszkedett alá. Tudom, ha erőm, energiám engedi, megírom Marosvásárhely fekete márciusának az eddigi forrásoktól eltérő történetét. Mindezt azért is írom, mert a következő „frontváros”: Sepsiszentgyörgy! Igen, a következő frontvárosnak Sepsiszentgyörgyöt szemelték ki, és következik Csíkszereda, a „kört” bezárja Székelyudvarhely. Szerencsére Antal Árpád, Sepsiszentgyörgy polgármestere ennek tudatában van. Az ő szavait idézem: „Van erről egy elméletem. Eszerint a román nemzetállam-építő rendszer változatlanul dolgozik, csak más eszközökkel, mint 1989 előtt, és lassabban képes eredményeket felmutatni. Korábban pártdöntés alapján egy-kettőre megépítették az etnikai arányok megváltoztatását is jelentős mértékben célzó ipari létesítményeket, illetve végrehajtották az ezekhez kötött nagy lakosságbetelepítéseket, ami a regionális tudat kiölését is célozta, hiszen az erdélyi románokat is szétszórták az országban. Az elmúlt 25 esztendőben e tevékenység két nagy sikert tudhat magáénak: magához ragadta Marosvásárhely irányítását, illetve az emberek tudatában egyre hatékonyabban leválasztotta Maros megyét Székelyföldről. A folyamatban nyilvánvalóan elsősorban Sepsiszentgyörgy, másodsorban Háromszék gyengítése a következő célpont, ebben az összefüggésben talán érthető, miért vagyok éppen én a célpont.” (Csinta Samu: Jövőkép az aknafedő mögül – Interjú Antal Árpáddal. erdely.ma/publicisztika.php?id=180784, 2015. február 2. ) Akinek illúziói vannak azzal kapcsolatosan, hogy Románia önszántából területi autonómiát biztosít Székelyföldnek, nagyon téved! Románia csak nemzetközi nyomásra hajlandó hasonló gesztusokra. Ahogyan az történt 1940. augusztus 30-án a második bécsi döntéskor, vagy Besszarábia Szovjetunióhoz való annektálásakor. Mindezek ellenére vagy mindezek mellett: Székelyföld autonómiájának kérdését minden lehetséges alkalomkor a nemzetközi közvélemény tudomására kell hozni! Támaszunk a kiváló fiatal történészgárda, akiket holmi „nyári mesékkel” nem lehet megvezetni! Az erdélyi magyarság feladata: minden információs csatornán kiépíteni a kapcsolatokat a fiatal román történész nemzedékkel. Így kap „történelmi hátszelet” huszonöt évvel ezelőtti marosvásárhelyi megemlékezésem is! Tófalvi Zoltán Háromszék (Sepsiszentgyörgy) 2015. április 1.világhálón, megszűnt a nyomtatott változat/„Megölte Marosvásárhelyt a fekete március” Huszonöt évvel ezelőtt véres összecsapásba torkollott a román-magyar konfliktus Marosvásárhelyen. KÁLI KIRÁLY ISTVÁN az RMDSZ szervezési alelnökeként résztvevője volt a fekete március eseményeinek. Cseke Péter Tamás kérdéseire válaszolva idézte fel a történteket. Ott volt Sütő András környezetében, amikor huszonöt évvel ezelőtt, 1990. március 19-én súlyosan megsebesítették az írót Marosvásárhelyen. Mesélne az akkori hangulatról, a fekete március előzményeiről? Már 1990 januárjában teljesen egyértelmű volt a régi elitnek az a szándéka, hogy visszahódítsa hatalmát. Ez nem marosvásárhelyi jellegzetesség volt, hanem országos jelenség. Ám Marosvásárhelyen különösen hangsúlyossá vált amiatt, hogy a városban a rendszerváltás előtti hatalmi elit tagjainak zöme román volt. A fekete március huszonötödik évfordulóján rendezett kerekasztal beszélgetésen is elmondtam: Marosvásárhelyen kulcsszó volt akkoriban a bizalom. A magyar közösség a több évtizedes diktatúrát követően, amikor fokozatosan elvesztette a jogait, hitelt adott a rendszerváltás utáni új elitnek. Nem volt honnan tudnia, hogy az új hatalom a Securitate újraszerveződése volt. Ez az új elit január elején pontokba szedve meghirdette azokat az új elveket, amelyek többé-kevésbé alapját képezhették volna Románia demokratikus átalakításának. Volt ezek között egy olyan pont is, hogy a kisebbségeknek biztosítják a jogait. Mivel a magyarság évtizedeken keresztül folyamatosan vesztett a jogaiból, egy tömegpszichózis alapján hitelt adott annak, hogy ezek a jogok a következő időszakban visszaszerezhetőek. Amikor rádöbbent, hogy nem így történik, akkor tiltakozott. Melyek voltak az első jelei annak, hogy az új hatalom nem tartja be a kisebbségi jogokra vonatkozó ígéreteit? Óriási volt például az ellenkezés a Bolyai Farkasról elnevezett iskola magyar líceummá változtatásának és az orvosi egyetemen újra elindítandó magyar oktatás ügyében. Ennek a szembeszegülésnek volt természetes következménye a februári könyves, gyertyás tüntetés Marosvásárhelyen. Ez a demonstráció mindenképpen a békés szándékot fejezte ki, ugyanakkor bebizonyította, hogy nem csak egy-két ember kéri a jogait, hanem egy komoly tömeg. Akkor Romániában egyértelműen katonai diktatúra volt. Ezt senki nem vonja kétségbe, hiszen Marosvásárhelyen is egy ezredes volt a város vezetője, a megye vezetője pedig egy altábornagy. Szomorúnak tartom, hogy a román közösség megnyilvánulásait néhány román vezető katonai egyenruhában hitelesítette. Ez egyértelművé tette a román lakosok számára, hogy a magyarok elleni fellépésük természetes, hiszen az „Armata e cu noi!” (A hadsereg velünk van) szlogen érvényes volt hónapokkal a diktatúra decemberi megdöntése után is. Márpedig a román hadseregnél és titkosszolgálatnál nacionalistább intézmény abban az időszakban nem létezett. Ezt a marosvásárhelyi magyar közösség nap mint nap tapasztalta, és próbált ellene tenni, de egy adott pillanatban rájött, hogy tehetetlen ezzel a folyamattal szemben. Egyetlen megoldása volt: elkerülni azt, hogy ütközőfelületet adjon bármilyen konfliktusnak. Nem is nagyon volt alkalom erre. Az egyetlen alkalom az volt, hogy március 16-án egy Tudor-negyedbeli patikára magyarul is felkerült az, hogy gyógyszertár. Természetesen az első konfrontáció abban a negyedben történt, amelyet 90 százalékban a behozott románok lakták. Akkor már világos volt, hogy mi történik, meg is írtunk másnap egy levelet a konfliktushelyzetről a Nemzeti Egység Ideiglenes Tanácsa (CPUN) vezetőségének, a megyeinek is és az országosnak is. Március 17-én délelőtt a brit nagykövetség beszélgetést szervezett, meghallgatta mindkét felet, tehát Európa gyakorlatilag tudott arról, hogy valami lappang Marosvásárhelyen. Reagált a CPUN vezetősége a levelükre? A brit nagykövetség által szervezett beszélgetésen jelen volt Király Károly is, aki akkor a CPUN alelnökeként az ország második emberének számított. Könyörögtünk neki, hogy ne menjen el Marosvásárhelyről. Király azt mondta, hogy Bukarestből többet tehet értünk, és elment. A marosvásárhelyi értelmiségi elit egy része egyébként akkor nem is volt a városban, mert akkor tartották Budapesten a román-magyar értelmiségi találkozót. Azzal szembesültünk 19-én délelőtt, amikor az orvosis magyar egyetemisták ülősztrájkjának támogatásaként a bolyais diákok szolidaritásból szintén ülősztrájkot tartottak a Vártemplomban, hogy elkezdődött a randalírozás. A román diákliga felvonulást tartott, de még előtte, 17-én délelőtt összetörték a főtéren az összes magyar feliratot, még a színházét is. Március 19-én délelőtt a szülők elkísérték a gyerekeket a Vártemplomba, és mivel a román diákliga tüntetése ott vonult el, az volt a feladatunk, és ezt magamra vállaltam, hogy az embereket a várfalon belülre tereljük. Akkor már azt is tudtuk, hogy a Maros felső völgyének falvaiból románokat hozattak a városba. Időközben Marosvásárhelyre érkezett egy kéttagú parlamenti vizsgálóbizottság is, Nicolae S. Dumitru és Verestóy Attila, ők a magyar oktatásról tárgyaltak az orvosi egyetemen. A Maros völgyéből hozatott románok végigvonultak a városon, és ennek hírére a magyar emberek is gyülekezni kezdtek az RMDSZ-székház előtt. Mi éppen Sütő Andrásnál voltunk akkor egy megbeszélésen. Onnan átmentünk az egykori Új Élet szerkesztőségébe, és amikor tudomásunkra jutott, hogy több száz fősre duzzadt a tömeg az RMDSZ székháza előtt, odasiettünk. Az volt a számításunk, hogy Sütő András szól a tömeghez, eloszlatja az embereket, hogy ne legyen nagyobb baj. Erre végül nem volt szükség, a tömeg nagy része eloszlott, ám a székház előtt maradt mintegy 120 magyar ember, akiket végül a hirtelen megjelenő román betolakodók beszorítottak az épületbe. Közben egy Mihai Moldovan nevű rendőr alezredes, aki Szovátán is szolgált, és ismerte a magyarságot, háromszor is fordult egy rendőrségi furgonnal, és a jármű aljába fektetve elmenekített a székházból a hátsó kapun embereket. Összesen 27 embert tudott így kimenteni, néhányan átmásztak a kerítésen, a többiek beszorultunk az épületbe. Ezután kezdődött a székház ostroma. Védekeztünk, ahogy tudtunk, de óriási volt a túlerő, hatszáz, csáklyával, fejszével felszerelkezett ember ostromolta a székházat, és egy adott pillanatban betörték a kaput. Elindultak fel az emeletre, lépésről lépésre haladtak előre. A többiek felmenekültek a padlása, hárman maradtunk lent: Demeter András, Szepessy László és jómagam. Demeter András akkor másodéves színis hallgató volt. Közben folyton telefonáltunk, hol Király Károlynak Bukarestbe, hol a rendőrség parancsnokának, Gambrea ezredesnek, hol Cojocaru vezérőrnagynak, a katonai helyőrség parancsnokának. Senki nem hallgatott meg minket. Király Károly azt mondta, beszéljünk Gambreával, a rendőrparancsnok azt mondta, összesen 25 embere van, akikkel nem tud mit kezdeni a védelmünkben. Cojocarut nem is értük el, a szolgálatos tiszt azt mondta, hogy nem találja. Így magunkra voltunk utalva. Amikor a Nemzeti Liberális Párt irodáin keresztül a támadók betörtek az emeletre, csak Demeter András lélekjelenlétén múlott, hogy nem lincseltek meg bennünket. András egy szőnyegleszorító rudat dárdaként elhajítva mellbe találta az egyik támadónkat, akik hirtelen emiatt megtorpant, és ahogy megállt, a többiek átbuktak rajta. Így egérutat nyertünk, és fel tudtunk menekülni a padlásra. Nehéz elmondani, mit éltünk át azokban az órákban. A padlást ránk akarták gyújtani. Hallottuk, hogy közeleg egy tűzoltókocsi, és azt hittük, hogy a tetőt akarják megbontani, így akarnak ránk törni. Mi tett eközben a városvezetés? Ioan Judea ezredes, a marosvásárhelyi CPUN vezetője győzködte Sütő Andrást, hogy jöjjünk le a padlásról. Sütő végül hitelt adott a katonai becsületszavának, és többedmagával (hat fiatalemberrel és egy idősebb hölggyel) lement. Mi többiek fent maradtunk, és nem tudtuk, hogy odalent mi történik, nem látszott semmi, már esteledett. Én végül egyedül lementem, hogy megnézzem, mi van velük. Jól megvertek, de kijutottam az előcsarnokba, és láttam, hogy ott tartják fogva Sütő Andrásékat. Visszamentem az emeletre, és számon kértem Judeán a történteket. Hirtelen odafutott egy kiskatona azzal, hogy „vai de mine, au dat în ei, până s-au miscat”. Vagyis addig ütötték őket, amíg mozogtak. Ekkor történt az, hogy a románok megtámadták azt a teherautót, amelyet Sütő András elszállítására rendeltek oda, és agyba-főbe verték az írót és társait. A teherautót nem őrizték katonák? Dehogy, a katonák azért voltak odarendelve, hogy teret adjanak egy ilyen pogromnak, Sütő András megverésének. Volt egy Târă nevű őrnagy, akinek fontos szerepe volt ebben, ő egyenruhában azt kiáltozta, hogy „Daţi în bătrînu’!” (Az öreget üssétek!). Végül én visszamenten a padlásra a többiekhez, akik azt kérdezték, jöjjenek-e le. Azt mondtam nekik: ha akartok, gyertek, de ha nem, inkább ne gyertek. Egy idősebb marosvásárhelyi rendőr magához hívott, mert ismert, és azt mondta: „ne menjen le, mert ezek megölik”. Végül két román, trikolóros karszalagú „forradalmi ifjú” menekített ki a székházból. Az egyikük azt mondta: „itt van egy csomag cigaretta, gyere vele, és mikor leérünk, tegyed magad, hogy megkínálsz egy cigarettával”. Az úton hazafele az egyik utca sarkán találkoztam egy magyar tömeggel, azért mentek a központba, hogy megbosszulják a történteket. Visszafordítottam őket. A Kövesdombon laktam, amíg hazaértem, még három ilyen nagyobb csoporttal találkoztam, köztünk egy olyan nyolcvanas létszámú, suhancokból álló társasággal is. Este a lakásomra feljött Nicolae S. Dumitru, meggyőződni arról, hogy tényleg jól megvertek. Mi történt március 20-án? Huszadikán már korán reggel hallottuk, hogy a magyarok nagyon fel vannak háborodva, a gyárakból a városközpontba akartak vonulni. Megpróbáltuk ezt megakadályozni, de nem lehetett már visszatartani a tömeget. Így azt tekintettük feladatunknak, hogy egyben tartsuk az embereket és a lehető legbékésebb legyen a tüntetésük. Az a 20-30 ezer ember, aki ott volt akkor a főtéren, példát is adott a méltóságról. Volt a román demokrata ifjúsági szervezetnek egy vezetője, aki adott pillanatban azt mondta az erkélyről a Grand Hotel előtt gyülekező románoknak, példát vehetnének a magyarokról, ahogyan békésen a jogaikért tüntetnek. Közben próbáltuk felmérni a tömeg hangulatát, autókkal jártuk a környéket. Tudtuk, hogy Kincses Előd, akit azelőtt való nap lemondattak, visszajön Székelyudvarhelyről és szólni akar az emberekhez, mert a közösség várja. Írtunk neki egy szöveget, mert tudtuk, hogy mit kellene mondania a balhé elkerülése érdekében. Kincses végül egy egészen más szöveget mondott. Amikor összegyűlt annyi román ember, hogy már erőt éreztek magukban, rárontottak a magyar tömegre. A magyarság eleinte visszavonult, aztán felocsúdott, szégyenből is felszedte a padokat, és ellentámadásba lendült. Ez abba a fejleménybe váltott át, amelyet legjobban egy marosvásárhelyi orvos, Kisgyörgy Árpád idegsebész jellemzett: „sok fafejű embert láttam életemben, de ennyi zöld fafejűt még nem”. Ami azt jelentette, hogy a legtöbb román sérültnek a padokból feltépett zöld falécekkel volt beverve a feje. Mi folyton próbáltuk megállítani azokat a magyarokat, akik meg akarták bosszulni a történteket. Huszadikán éjjel folyamatosan telefonáltunk Székelyudvarhelyre, Székelykeresztúrra, Gyergyószentmiklósra, hogy leállítsuk ezeket az embereket. Még az a hír is járta, hogy három, bányászokkal teli szerelvény várakozik Székelykocsárdon, hogy Marosvásárhelyre jöjjön. Több forgatókönyv is van arról, hogy mi történt valójában azokban a napokban a városban. Ön szerint mi a magyarázata ezeknek az eseményeknek? Egyértelmű, hogy egy tudatos, előre eltervezett pogrom-kísérlet volt. Nem biztos, hogy ez kizárólag a román titkosszolgálat és a levitézlett kommunista elit ügyködése volt. Európának akkor nem volt semmilyen ellenőrző eszköze az esetleges kelet-európai etnikai konfliktusok kezelésére. Marosvásárhely jellegzetessége akadályozta meg azt, hogy akkor nem volt még véresebb a konfliktus a románok és a magyarok között. A történtek ugyanis még lélektani hadjárattal is párosultak. A vásárhelyi román elit olyan rémhíreket terjesztett, miszerint a magyaroknál esetleg lehetnek fegyverek, amelyeket Budapestről szállítottak nekik. Ha egyetlen lövés valahol eldördült volna, függetlenül attól, hogy melyik oldalról, abból komoly polgárháború lett volna. Szerencsére ez nem történt meg, mert egyik oldalon sem volt fegyver. Pontosabban: az egyik oldalon volt, és ott arra számítottak, hogy bevethetik, ha a másik oldalon eldördül egy fegyver. Most is azt mondom, a gondviselés keze józanságra intett minket, akkori vezetőket, meg tudtunk előzni egy szörnyű katasztrófát. Sokan mondják, hogy a huszonöt évvel ezelőtti események nagyon rányomták a bélyegüket Marosvásárhelyre. Ezt hogyan látja? Marosvásárhely halott város. Marosvásárhelyen nincs munkahely, nincs vásárlóerő, a város a múltjából él, ahogy tud. Marosvásárhelyre rányomtak egy bélyeget, kabátlopási ügybe keveredett. Tudja a történetet: X-nek ellopták a télikabátját, de utána már senki nem emlékezett arra, hogy pontosan mi történt, csak arra, hogy X-nek köze volt valamilyen télikabát-lopáshoz. Erdélyi Riport (Nagyvárad) 2015. április 4.Marosvásárhely márciusa (1.)Lelkemben és tudatomban 1990. március 19-e, 20-a sebei az idő múlásával sem hegednek! Tényeket közlök – történész alapfoglalkozásom is erre kötelez. Dr. Demény Lajos akadémikus, akkori oktatásügyi miniszterhelyettes a következőket írta: „Akkor a marosvásárhelyi Bolyai Farkas Líceum önállósítása körüli vita országos méretűvé terebélyesedett. (Demény Lajost Ion Iliescu ideiglenes államelnöknek Tőkés László, Domokos Géza és Király Károly 1990. február 1-jén javasolta oktatási miniszterhelyettesnek az azonnali hatállyal menesztett Pálfalvi Attila egyetemi tanár helyébe – szerz. megj.) Sikerült rávennem Mihai Şora miniszter urat, hogy miniszteri rendelettel saját aláírásával rendelje el a marosvásárhelyi Bolyai Líceum önállósulását. Mi több, sikerült rávennem, hogy döntését a televízió magyar adásában indokolja meg. Minden erőfeszítésünk ellenére fellépésünk nem sikerült. Marosvásárhelyen a miniszteri rendelet végrehajtási napjára, 1990. február 6-ára időzítették (és be kell ismernem, kitűnő szervezésben és óriási erőbedobással) a Vatra Românească alakuló gyűlését a helyi sportcsarnokban. Az utcára vitték a román diákok és egyetemi hallgatók ezreit, a volt titkosszolgálat és a hadsereg bizonyos tisztjeinek szervezése alatt. Ugyancsak február 6-án – nem Ion Iliescu és Petre Roman kormányfő tudta nélkül – a Közoktatási Minisztérium egész vezetőségét rendkívüli és minden normális működési szabályt megszegő módon Drăgănescu miniszterelnök-helyetteshez rendelték. Ott állottunk a már annyiszor említett Gheorghe Manole (orvosdoktor, Ion Iliescu államfő kabinetfőnöke – szerz. megj.) által bevezetett és Marosvásárhelyről érkezett mintegy negyven személyből álló vatrás csoport előtt, amelyet egy Sabău nevezetű egyén vezetett.” Az öt órán át tartó támadássorozat végén – amikor Mihai Şora minisztert haza- és nemzetárulónak nevezték – Demény Lajos miniszterhelyettes megkérdezte: a marosvásárhelyi csoport kiket képvisel, kiktől van megbízatásuk? A Sabău Pop-Ioan vezette csoport képtelen állításaira kérte a gyűlés felfüggesztését, a románra fordított, a kolozsvári Szabadság napilapban megjelent, állítólag románellenes cikk eredetijének bemutatását és egy kívülálló, semleges tolmács azonnali behívását. Kiderült: a marosvásárhelyi tiltakozócsoportot Gheorghe Manole, Ion Iliescu államfő kabinetfőnöke készítette fel, amikor a kolozsvári Szabadság gyalázott számát az asztalra tették, abban semmi nem volt mindabból a „románellenességből”, amelyről a marosvásárhelyi csoport olyan vehemensen beszélt. A marosvásárhelyi magyarellenes pogrom kidolgozói – írja visszaemlékezésében dr. Demény Lajos kiváló történész, volt oktatásügyi miniszterhelyettes – taktikát változtattak: negyedik miniszterhelyettesnek kinevezték a kétes jellemű Hans Otto Stampot: „A szebeni szász szociológus szűkebb körökben ismert volt, mint olyan, aki a Securitatéval és a nyugatnémet kontrainformációs szervekkel egyidejűleg együttműködött.” Birtokomban Mihai Şora irodalomtörténész, oktatásügyi miniszter távirata Marosvásárhelyre, amelyben elrendeli a Bolyai Farkas Gimnázium – a volt, lassan 500 éves Református Kollégium – magyar tannyelvű oktatási intézménnyé való átalakítását. 1989. december 21-étől – amikor az alig tizennégy éves kisfiamat elvittem a Ceauşescu-rendszer ellen tüntetni – Marosvásárhely, Maros megye legújabb kori történéseinek krónikása voltam és maradtam. Az akkor szerzett gyomorfekélytől azóta sem sikerült megszabadulnom! Az 1990. február 10-ei százezres könyves-gyertyás marosvásárhelyi felvonulásról külön tanulmányt írtam, hiszen a románokat – ahogyan Cristopher Dodd szenátor írta – valósággal sokkolta: tudtak arról, hogy elenyésző számban vannak ugyan magyarok, de február 10-én hirtelen, a föld alól Marosvásárhely utcáin megjelent százezer méltóságteljesen tüntető magyar! A könyves-gyertyás tüntetés után – végső kétségbeesésben – pontosan felmértem: párbeszédet kell kezdeményezni Marosvásárhely román lakosságával! Sajtótörténeti kuriózum, hogy 1990. február közepén megjelent szerkesztésemben az egyetlen lapszámot megért, gyönyörű kiadásban, tördelésben az olvasók asztalára eljuttatott, Dialog címet viselő folyóirat, amely vezércikként a Dialogare necesse est! mottót tűzte zászlajára. Később Egy lap tündöklése és bukása című tanulmányomban vázoltam: a marosvásárhelyi nyomda román nyomdamestere „véletlenül” hogyan ejtett kalapácsot a már kiszedett laptükörre. Ma már azt is tudom: minden olyan próbálkozás, mely az erdélyi magyarság jogsérelmeit, követeléseit, a jövővel kapcsolatos elképzeléseit román nyelven eljuttatni kívánja a többségi román nemzethez, eleve kudarcra van ítélve! Egyszerűen nem hisznek a kísérletezőnek! Az első pillanattól kezdve, 1990. március 6-ától A Hét szerkesztőjeként minden nap jelen voltam az Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem magyar diákjainak ülősztrájkján. Én kalauzoltam a Fekete Doboz munkatársait, amikor felvételeket készítettek a sztrájkoló diákokról. Egyedi felvételek készültek! Negyedszázad eltelte után is pontosan emlékszem: talán soha nem lesznek olyan kiváló magyar orvos- és gyógyszerész hallgatói az egyetemnek, mint akikkel 1990. március elején örök barátságot kötöttem! Mivel ismertem a marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem történetét, már-már törvényszerű volt, hogy 1990. március 19-én délután a Maros megyei RMDSZ engem „delegált”, hogy részt vegyek az N. S. Dumitru és Verestóy Attila vezette parlamenti küldöttség és az Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem román–magyar küldöttsége közötti „tárgyaláson”. Az idézőjel nem véletlen: a megegyezés szerint 1990. március 19-én délután négy órakor a román és a magyar tagozat két-két tanárának, illetve két-két diákjának kellett volna tárgyalnia a parlamenti küldöttséggel. A magyar diákok, tanárok betartották a megegyezést, a románok nem! Amikor délután négy órakor megérkeztem az OGYI épületébe, síri csend fogadott. Teljesen gyanútlanul beléptem az egyetemi szenátus tanácstermébe. Szembe találtam magam a román tagozat teljes tanári karával – akik még a családtagjaikat is meghívták! –, nagy részük részeg volt, és másfél órán át suhogó egyedül vitatkoztam, érveltem a magyar nyelvű Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem létjogosultsága mellett. Közben filmfelvétel is készült, mindegyre az arcomba világítottak! Megvallom: úgy éreztem magam, mint Szibériában vagy a Duna-delta megsemmisítő munkatáboraiban érezhették magukat a politikai elítéltek. Ha eltűnök, senki sem fogja tudni, hol vagyok! Amikor a szenátus tanácstermébe beléptem, egy műanyag zacskóban a diktafont bekapcsoltam. Olyan üvöltés, az emberi mivoltukból kivetkőzött egyetemi tanárok hangzavara fogadott, hogy a legnagyobb szakértők sem tudják kiszűrni az ellenem, illetve az erdélyi magyarság ellen irányuló vádaskodásokat. Azok a román egyetemi tanárok, kiváló sebészek, akik magyar professzoroktól tanulták a medicinát, olyan mélységekbe zuhantak, mintha puszta fizikai létük is veszélybe sodródna, ha megalakulna a magyar tannyelvű Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem. Huszonöt évi kutatás után joggal állíthatom: a magyar tannyelvű Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem fokozatos elsorvasztását, majd végleges felszámolását az 1956-os magyar forradalom és szabadságharc vérbefojtásának ürügyén határozták el a legfelsőbb párt- és államvezetés szintjén, és ehhez a stratégiához foggal és körömmel ragaszkodnak! A véglegesítés szakaszában lévő, A Bolyai Tudományegyetem pere című, ezeroldalas kötetemben részletesen taglalom: 1962-től kezdődően hogyan katapultáltak a marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Intézetbe sztárnak kikiáltott román tanárokat, köztük a később Nicolae Ceauşescu kedvencének számító Dr. Pop D. Popa szívsebészt. A mi drámánk: a román nacionálkommunista kurzus felerősödésében támogatókra találtak a magyar nyelvű oktatás elsorvasztásában. Hadd ne említsek nevet: volt olyan rektora a marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Intézetnek, aki azért nem ment el a református papként szolgáló apja temetésére, nehogy klerikalizmussal vádolják. Ma már vallom: volt egyfajta tudatosság abban, hogy a romániai román és magyar értelmiségi elit legkiválóbbjai számára – köztük Mircea Dinescu, Smaranda Enache – 1990. március 19-én és 20-án Budapesten szerveztek kerekasztalt! A Maros megyei RMDSZ – úgymond – vezetőség nélkül maradt. A 24 tagú megyei elnökségből mindössze öten álltunk a vártán: Borbély László, Kincses Előd, Szepessy László, Czire Dénes és alulírott. Téves minden olyan állítás, amely szerint március 20-án a hatalmas felháborodás – úgyszólván – elsöpörte a magyar elit minden próbálkozását! Állandó telefonkapcsolatban álltunk a vidéki RMDSZ-szervezetekkel! Alulírott délelőtt tizenegy órakor a marosvásárhelyi rádióstúdió magyar nyelvű adásában külön felhívásban kérte: a magyarok ne üljenek fel a provokációnak, a főtéren ne reagáljanak a román szélsőségesek támadásaira. Azt is megfogalmaztam: soha nem lehet lemosni azt a szégyent, hogy a 20. század egyik nagy magyar írójának, Sütő Andrásnak leitatott és félrevezetett románok verték ki az egyik szemét. Ott voltam a március 20-ai „interetnikus összecsapás” – ahogyan sajnálatosan aposztrofálják az akkor történteket – minden fontos mozzanatánál. Bárhogy magyarázzák: 1990. március 20-a az erdélyi magyarság egyik nagy győzelme! Sem a Görgény-völgyi, sem a mezőségi román lakosságot többé Marosvásárhelyre különböző magyarellenes ürügyekkel behozni nem lehet! Krónikásként és nem harcosként láttam, amint a kétségbeesett marosvásárhelyi magyarok másodpercek alatt puszta kezükkel széttörték a főtéri padokat és szembeszálltak a támadókkal, megfordítva a reménytelennek látszó csata kimenetelét. Magassarkú cipőben megjelenő csinos magyar nő valahogyan lapáthoz jutott és úgy vágta képen a rá támadót, hogy az soha nem felejti el! Lassan már 25 éves megválaszolhatatlannak tűnő kérdés: miért sikerült a Görgény-völgyi, mezőségi románokat a magyarok ellen hergelni? Azért, mert egy 1849-es, az osztrák császárnak, Ferencz Józsefnek is eljuttatott jelentés szerint Görgényhodák, Libánfalva, Mezőpagocsa azon falvak közé tartozik, amelyeket – állítólag – a magyar forradalmárok földig romboltak, és részesei voltak a senki által nem bizonyított 40 ezer román áldozatnak. Holott az 1850. évi népszámlálás az említett településeken nemhogy veszteséget, hanem szaporulatot regisztrált! 1994. február 1-jétől a Román Televízió magyar adásának szerkesztőjeként minden esztendőben dokumentumfilmet készítettem a fekete március egy-egy kevésbé ismert fejezetéről. Megszólaltattam a Görgény-völgyéből Marosvásárhelyre tartó románok által halálra gázolt, háromgyermekes sáromberki Gémes István özvegyét, gyerekeit, az ugyancsak halálra gázolt nagyernyei Csupor István hozzátartozóit, a teremújfalusi Kiss Zoltán özvegyét – aki akkor lelte halálát, amikor 1990. március 20-án a Marosvásárhely főterén tüntető tömegen átszáguldó teherautó megállt az alsó, egykor görög katolikus, ma ortodox templom lépcsőjén. Megszólaltattam a marosszentgyörgyi roma származású Tóth Árpád özvegyét, akinek férjét az 1990. március 20-át követő magyarellenes retorzió idején a dübörgő tank hernyótalpa elé fektették. Lányommal, Tófalvi Zselykével közösen megírtuk a tíz év börtönbüntetésre ítélt Cseresznyés Pál igazi drámáját Marosvásárhely márciusi mártírja címmel. Ott voltam a marosvásárhelyi törvényszéken, amikor Cseresznyés Pál ügyének tárgyalásakor bennünket, a teremben ülőket másfél órára bezártak, hogy a vád tanúja szabadon kószáljon Marosvásárhelyen, és elhozza az állítólagos tanút, aki Cseresznyés Pál bűnösségét igazolja. Tanúja voltam és vagyok Cseresznyés Pál lecsúszásának, de álljon elő bárki, aki annyi verés és megalázás után nem nyúl a pohár után. Mihailă Cofariu éppúgy áldozat, mint Cseresznyés. Koczka György tévés szerkesztő barátomnak bevallotta: az ortodox pópa figyelmeztette őket, hogy Marosvásárhelyre kell menniük a magyarokat megleckéztetni! Mihailă Cofariu – bárhogyan próbálja a román média fényesre csiszolni emlékezetét, valójában fejszével, rönkhúzó csákánnyal (capinával!) magyart ölni jött Marosvásárhely főterére, nem angyalként ereszkedett alá. Tudom, ha erőm, energiám engedi, megírom Marosvásárhely fekete márciusának az eddigi forrásoktól eltérő történetét. Mindezt azért is írom, mert a következő „frontváros”: Sepsiszentgyörgy! Igen, a következő frontvárosnak Sepsiszentgyörgyöt szemelték ki, és következik Csíkszereda, a „kört” bezárja Székelyudvarhely. Szerencsére Antal Árpád, Sepsiszentgyörgy polgármestere ennek tudatában van. Az ő szavait idézem: „Van erről egy elméletem. Eszerint a román nemzetállam-építő rendszer változatlanul dolgozik, csak más eszközökkel, mint 1989 előtt, és lassabban képes eredményeket felmutatni. Korábban pártdöntés alapján egy-kettőre megépítették az etnikai arányok megváltoztatását is jelentős mértékben célzó ipari létesítményeket, illetve végrehajtották az ezekhez kötött nagy lakosságbetelepítéseket, ami a regionális tudat kiölését is célozta, hiszen az erdélyi románokat is szétszórták az országban. Az elmúlt 25 esztendőben e tevékenység két nagy sikert tudhat magáénak: magához ragadta Marosvásárhely irányítását, illetve az emberek tudatában egyre hatékonyabban leválasztotta Maros megyét Székelyföldről. A folyamatban nyilvánvalóan elsősorban Sepsiszentgyörgy, másodsorban Háromszék gyengítése a következő célpont, ebben az összefüggésben talán érthető, miért vagyok éppen én a célpont.” ( Csinta Samu: Jövőkép az aknafedő mögül – Interjú Antal Árpáddal) Akinek illúziói vannak azzal kapcsolatosan, hogy Románia önszántából területi autonómiát biztosít Székelyföldnek, nagyon téved! Románia csak nemzetközi nyomásra hajlandó hasonló gesztusokra. Ahogyan az történt 1940. augusztus 30-án a második bécsi döntéskor, vagy Besszarábia Szovjetunióhoz való annektálásakor. Mindezek ellenére vagy mindezek mellett: Székelyföld autonómiájának kérdését minden lehetséges alkalomkor a nemzetközi közvélemény tudomására kell hozni! Támaszunk a kiváló fiatal történészgárda, akiket holmi „nyári mesékkel” nem lehet megvezetni! Az erdélyi magyarság feladata: minden információs csatornán kiépíteni a kapcsolatokat a fiatal román történész nemzedékkel. Így kap „történelmi hátszelet” huszonöt évvel ezelőtti marosvásárhelyi megemlékezésem is! (folytatjuk) Tófalvi Zoltán Háromszék (Sepsiszentgyörgy) 2016. március 10.Borbély Lászlót nem ítélhették el, csak az embereitA korrupcióellenes ügyészség befolyással való üzérkedéssel és vagyonnyilatkozata meghamisításával gyanúsította meg Borbély László parlamenti képviselőt, de az RMDSZ politikai alelnöke ellen nem indulhatott bűnvádi eljárás, mert a parlament nem adta ki az igazságszolgáltatásnak. A DNA kétszer is megpróbálta felfüggeszttetni a politikus mentelmi jogát, hogy megindulhasson ellene az eljárás, de a bukaresti parlament – az agyondicsért romániai igazságszolgáltatásnak fityiszt mutatva – egyszer sem szavazta meg ezt. A törvényhozás gesztusa azért volt botrányos és felháborító, mert nem politikai tevékenysége miatt védte meg Borbélyt, hiszen köztörvényes bűnök elkövetésével gyanúsították meg. Az ügyben három „civilt” simán elmarasztalt minap a Szatmár Megyei Törvényszék: alapfokon két-két év felfüggesztett börtönbüntetésre ítélte a Borbély László volt környezetvédelmi minisztert megvesztegető vállalkozókat (az avasfelsőfalui Ioan Ciocant és a marosvásárhelyi Molnár Antalt), illetve egy év felfüggesztett börtönbüntetésre Szepessy Szabolcsot, a vesztegetésben közvetítői szerepet betöltő miniszteri tanácsadót. (Utóbbi Markó Béla volt RMDSZ-elnök, jelenlegi szenátor kabinetvezetőjének, Szepessy Lászlónak a fia, a Félsziget-fesztiválok főszervezője, Szepessy Előd testvére, aki a maga rendjén az Erdély Tv igazgatója.) A vádhatóság korábbi közleménye szerint Borbély Lászlót azzal gyanúsították, hogy 2011-ben miniszteri tanácsosának közvetítésével csaknem 200 ezer lej értékben fogadott el – lakásfelújításban nyújtott – ajándékot két üzletembertől. A két megvesztegető – a vádirat szerint – előnyös állami szerződéseket kapott a minisztérium alárendeltségében működő vízügyi hatóságtól. A képviselőház – amelynek Borbély László is tagja – 2012 szeptemberében, majd 2015 márciusában is elutasította a DNA bűnvádi eljárásra vonatkozó kérését az RMDSZ-vezető ellen. A tavalyi titkos szavazáson a képviselők 154-125-ös szavazataránnyal döntöttek úgy, hogy nem engedélyezik bűnvádi eljárás indítását. Borbély a gyanúsítást mindvégig alaptalannak minősítette, de 2012 áprilisában lemondott miniszteri tisztségéről, hogy a gyanú ne árnyékolja be a kormány tevékenységét. Az alapfokú, nem jogerős ítéletben a megvesztegetőket és a közvetítőt bűnösnek mondták ki, tehát a bűncselekmény bizonyítást nyert, a feltételezett megvesztegetettet viszont nem a bíróság mentette fel, hanem egy parlamenti szavazás… itthon.ma//erdelyorszag 2017. október 18.Gyarmathy János bronzvilágaÚjra közönség elé áll a marosvásárhelyi szobrászművész. Bronzvilág című egyéni tárlatára a XX. Bernády Napok nyitórendezvényeként kerül sor október 23-án 17 órakor a Bernády Házban. A Kós Károly Akadémia Alapítvány és a Dr. Bernády György Közművelődési Alapítvány szervezte kiállítás az alkotó új és régebbi plasztikáiból mutat be átfogó válogatást. Gyarmathy János művészetét kisfilmek is felvillantják. A megnyitóünnepségen Borbély László, a BGYKA elnöke és Nagy Miklós Kund művészeti író mond köszöntőt. A tárlatot Markó Béla, a KKAA elnöke nyitja meg. Közreműködik Bogdán Zsolt kolozsvári színművész. A kiállítást Szepessy László rendezte. Népújság (Marosvásárhely) lapozás: 1-30 | 31-52
(c) Erdélyi Magyar Adatbank 1999-2024 Impresszum | Médiaajánlat | Adatvédelmi záradék
|
|
||||||||
